Hová viszed azt a lámpást
Te szomorkás arcú vak ember?
Pislákolva ég benne a kanóc,
nem vetül a gyertya fénye
messzire előre,
domború, ezüst tükre
hiányzik belőle,
s ha megengeded szavam,
úgysem látsz semmit sem tőle.
Nem is azért viszem,
hogy gyorsabban haladjak vele,
néha csengetek is,
akár mint egy leprás,
hogy jelezzek Neked előre,
és Te láthassál engemet.
lámpásod tartsd magasra,
ne kezdj munkádhoz sután,
vagy netalántán bután,
de vajon mi marad egy költő után?
Pár olcsó könyv a régiből,
s néhány, örök érvényűnek vélt
őszinte gondolat csupán.
Iskolában hittem,
tanulni kell szépen,
az visz majd előre,
ne legyek ledér,
felelőtlen dőre.
Most már látom mi lett belőle,
az jutott előbbre,
ki a könyvek kupacából egyet sem vett el belőle.
Ki józan ésszel gondol,
az önmaga tudósa,
vallott hite bőszen
jobbra, vagy balra dől el.
Egyikőjük szava
nem hallik túl a ricsajon,
pláne nem az égig,
másikuk megdöbbenve
magányosan áll a színpadon.
Néma ez a csend,
döbbenet ez a csend,
megdöbbentő ez a csend.
Egyikük sem érti,
hogy is lehet ez,
hogy történhetett mindez,
hogyan történhetett mindez meg?
Háborúk szavát hallgasd,
némelyik halkan cseng,
miket mondanak meg,
miket hallgatnak el,
csak belső szavadra ügyelj,
onnan hallik az igaz szó,
mindkét oldalon nagy lukat üt
a kóválygó puskagolyó.
Ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj,
őrjítő ez a gondolat,
keresztény lő keresztényre,
évezredes dogmák dőlnek meg,
nesze neked tízparancsolat.
2022. április 25.