Kakasd, 1922. április 19. Szekszárd, 1998.
Emlékező hangulatvers
Szekrénye ajtaján tintaceruzával írva ez áll:
Elhurcolták 1945. január másodikán.
Hogyha ma is élne,
száz éves lenne.
Megjárta a világot,
többet is, mint amit vágyott.
Marasztalták a gazok,
ott a vadkeleten,
végül is hazautazott,
vonattal, vagy gyalog,
szinte egyre megy,
hogy sokára megszülethessek,
én, és a testvérem.
Kislányként, Kakasdtól Bonyhádig
tartott számára a szűk világ,
ijedten nézett körül,
mikor átmentek a topegán,
rávitte őket a makadám,
beszélnek itt még németül?
Sváb lányként főzte
zsidóknak a libát,
sütötte a máját,
a sok ludaskását.
Nevelte a krumplikereskedő
kisasszonyka lányát,
ki évekkel utána megköszönni visszajárt,
Anyám önzetlen jóságát.
egyszer látta csupán
az Aponyiak lengyeli kastélyát,
hol gyűjtötték a maga fajtáját,
aztán megismerte
az idegen Ukrajnát.
Nem tudta, mi az a
málenkij robot,
magyarul is alig tudott,
a politika nem rá tartozott.
A kétféle vonat ellenkező irányba dohogott,
nehéz szíveket hordozva
vidáman robogott,
orosz, lengyel, majd német országok felé,
kinek, kinek végzetes sorsa elé.
Messziről egy elhalkuló
vonatfütty búcsút integetett,
görbe fát rakj a tűzre,
mert nagy kanyarulat jöhet.
Ha úgy hiszed, meghaltál,
Testvéred után vágyva,
Lázas álmodban csupán,
Tífusz forróságában
Mint hasábfát
Dobnak a katlanba,
Legalább egyszer
Meleg lesz a barakkban.
A vízcsap előtt álltál,
S vártad,
Víz folyik-e
Vagy gáz
A csövekből,
Vér szivárog olykor
A barna kövekből.
Beitta magát,
Mint a szag,
Melyet árasztanak
Ma is a falak.
Az émelygő édes
Illat a légben,
Beszivárgott vér,
Két méter mélyen.
Nem oszlik el
Soha, soha.
A vonat füstje
Rátapadt a peronra.
Gyűlölettel gondolsz
A marhavagonra.
Megszökni nem lehet,
Neveltetéstől fogva,
Hiszen fenn van a vonaton
A dunyha meg a sonka.
Indulsz Bácskába kukoricát szedni,
Januári nagy hóban, marhavagonban.
Mert a pártunk és a kukoricánk
töretlen, mondván, s nem viccel.
Milyen messze van még
Az a fránya Ukrajna?
Kérdezed suttogva,
Ahová visznek a dologra,
ott dívik a trojka és a balalajka,
a vodka és a gimnyasztyorka,
a barisnya és a patent harisnya,
neki melegebb volt a tutyija,
legalább is így lett mondva.
Majd hirtelen, karikába állva,
éneklik, hogy dászvi dánja Katyúsa vagy Szása,
fogy a sok szotyola.
Csak azt a hosszú,
Szőke hajfonatot
Tudnád feledni,
S az ezernyi cipőt,
A gyengeségtől
Latrinába esett
Sikoltozó nőt.
A gimnasztyorkás, davajpuskás
Katona mosolyát.
Jaffaje matty,
Így kiabált.
Sorakozóknál kiáltják,
Hány ember áll?
Megszámolni sohasem tudták.
Hogy tudjál sírni,
A keréknyomból
Megtanultál inni,
Langyos vaskályhán,
Konzerves dobozban
Csollánylevest főzni.
Későbbi bő ebédeknél
Sírva visszaemlékezni.
Fejed tetejétől
Gerinceden át
A talpadig
Nyomott a szén,
Hajnaltól estélig.
Feketén csillogott,
Mint dülledt szembogár
Ha a súlyos kosár
A fejedre állt.
Anyád sem ismert rád,
Mikor kopaszon,
Katona ruhában,
Sok ezer kilométer után,
A hostelon haza osontál.
Még ma is megtalálhatnánk
Padlás gerendáján a katona gúnyát.
Vissza lehetne-e
Forgatni az idő
Gyorsuló folyamát?
Hiszen házadban
Már idegen ember lakik,
S betámasztja a kaput,
Hogy nehogy visszajuss,
Kint állhatsz hajnalig.
S megkérded akkor
Az egy igaz Isten
Ilyenkor hol lakik?
S mi miért imádjuk
Százféleképpen Őt?
Mikor reszkető testtel
Térdepelsz éppen,
Az oltár előtt,
A hideg köveken?
Családtagok nevét olvashatod
Üres sírhalmokon,
Neveiket befogadta a hon,
S falu közepén láthatod
Felállított márványfalon.
Ha elesnél,
eggyel többször keljél fel,
mint ahányszor elestél.
Ne légy okosabb a bölcseknél,
ne gondolj ki többet senkitől,
erről a bölcseletről.
Használd az anyanyelved,
másikat sohase nyelveld,
főleg, ha nem ismered,
abból csak nevetség lesz,
az idegen szót akkor bírod,
ha nem kell a fejedben
előbb lefordítanod,
mielőtt kimondod.
Mert nyelvében él a nemzet,
s ha nem beszéled, elveszejted,
bár nyelvvel senki nem nemzett,
az a nyelv, melyen eszelsz,
az az anyanyelved.
Sváb anyám velem perlekedett,
veszett szerkezet ez,
én erről nem tehetek,
ilyent nem ismerhetek,
a fekete gólyák
emeletes verebek,
de azért nekiveselkedett.
Magyaros bölcsőmet
sváb dallal ringatta,
főkötős fejét
sramlira ingatta,
izzadó tenyerét
köténnyel takarta,
táncát polkára rophatta,
hoppszassza, hoppszassza.
Furcsán ejtett szavait
apám magyarra igazgatta,
flancos szomszédasszonya
orra alatt
mindig megmosolyogta,
Részi néni, rosszul mondja,
kissé gúnyolódva,
de büszke asszony lévén
ez sohasem zavarta,
néha, néha csak
fejét ingatta,
nem ez volt a
legnagyobb gondja,
dolgozott ha a hatalom akarta,
vagy ha engedte,
azért, hogy fiait eltarthassa,
serényen és szerényen,
de nem mindig engedte,
hoppszassza, hoppszassza,
végén pedig umtatta,
soha nem untatta.
Menettáncban
énekelte
legkedvesebb dalát,
gólya, gólya,
hosszú lábú
gólya madár.
Magyaros bölcsőmet
Sváb dallal ringatták,
Aprócska batyunkat
Hajókon úsztatták
Le a Dunán.
Látjuk-e valaha még
Passau cifra tornyát?
Hajónk megállt Tolnán,
Szekerek zúdultak oda,
Hol tágasabb a világ.
Hoztuk magunkkal
Nyugatnak iparát
Régi céhmesterek
Ősi szaktudását
A föld szeretetét,
Szőlőknek vesszejét,
Nemzetünk szorgalmát,
Konok spórolását.
Gyarapodásnak magvát.
Sokszor kérdéssé vált,
A magyarok nagy többsége
Igényt tart-e reánk?
Hiszen ez is a mi hazánk.
Kitelepítéskor
Vagon falán ez állt,
Krétával felróva,
Szálkásan öles betűkkel,
Bölcsővel ringattál,
Batyuval kidobtál.
Ez a mi közös tragédiánk.
Van itt oláh, román, székely,
egy nagy olvasztótégely,
szerb meg horvát,
cigány is többféle,
svábok szépen elterítve
Pest, Tolna, Baranya megyébe.
A családunkban is van
többféle népek egysége,
magyar, sváb, székely, cigány szövetsége,
s ha egy asztalhoz sodornak a borok,
megnyílik az elme és a torok,
akkor vagyunk ám mi igazán magyarok.
Somogy, Tolna, Baranya,
Magyarország aranya.
Anyám kakasdi német lány volt,
apám bőgatyás faddi magyar,
soha nem fogadta el igazából
egymást a sokféle faj.
Akkor én most mi vagyok?
Soha nem dől el.
Kettő, más irányba induló
erők közös eredője?
Vérek keveredése,
mai vérszerződésben,
egy fénylő aranykehelyben.
Szekszárd, 2022. 02. 22.
Édesanyámnak ajánlom e verset, századik születésnapjára: 1922. április 19.
|