Valamikor itt jártam minden nap
húzott s repített a lelkem
ma lustábbak inaim
hajlott íj vonalak
kanyargós japánkert kitérők
formázott szürkülő szárny
becsapott hangulat
Mássá tett engem a kor
csak a könny tér vissza az útra
s a gondolat
az elengedni mindent
tesz széppé, mint tél után
hanyatló kertet a lehelet
minden a Bocsánatról beszél
e legfontosabb tettről
a legtisztább jelről
mely nélkül sem visszatérni
sem élni nem lehet