Üzen a platánfa,
Cakkos levélen...
Bokáig járva
Zörgő derékaljában
Repedező kérge
Jelzi a moccanó időt,
Évszázados fasorban
Költők igyekeztek
A messzire siető vonathoz,
Hallhatatlanságba víve őket,
Görbe fát dobj a tűzre,
mert kanyar jöhet,
távolból egy halkuló
vonatfütty integet.
Minden évben vaskosodó
Derekát átölelve
Didergő ágain lógaszkodva
Elhozza az őszt.
Vastag hóbundába burkolódzva
Várja a jövőt,
Hogy ismét újra
Költő sétálhasson
A szekszárdi platánsoron.
Didergő szél kopogtat
a zárt ablakokon.
Langymeleg szökik hozzá
párnahuzatos fugákon.
Egyesülnek majdan
korai tavaszon.
A szekszárdi platánsoron
ma is költő oson,
falevélbe rúg cipője orra,
felöltője avíttan kopottas,
gallérja felhajtva, lóg a gombja,
kabátja ujjával könyvét takarja,
áztató esőtől féltve óvja,
mindig siet valahova,
akár egy vidéki nyekenyóka.
2022. március 25.
Online látogatók:
Látogató: 27
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11 
Összes: 38
