Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Meghaltam én immár…

, 111 olvasás, xltibcsi , 1 hozzászólás

Remény

Meghaltam én immár sok ezerszer,
átmulatva, törtetve és lázban,
gyalázva hiénák vén szemében,
és pislogó éji gyertyalángban.


Gyermekként, sáros-gyér szalmaszálon,
és remeték reszkető hűs haván,
szánból repedő nyers faforgácson,
és ezerszer már a sors gyaluján.

És az a gyönyörű lyány: az áldott,
ki sok gyöngyöket hullajtott reám,
ki körmönfont tiport száz virágot
aztán köddé lett nyárnak derekán.

És búra hajtnám az azúr eget,
de áldom szemét hogy szépen halok,
Korholhatnám az Égi Öreget,
hogy holtak az esti hold-udvarok.

Makrancos, szeplős az Isten vallom,
a szeplőin bús-tánccal éneklő fény,
de fellángol lelkem, s nem akarom,
hogy szeplői közt vesszen a remény!


Nyomár, 2022. 03. 17.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Remény
· Kategória: Vers
· Írta: xltibcsi
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 20
Jelenlévők:
 · PiaNista


Page generated in 0.0266 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz