Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Szerelem, vagy amit akartok

, 125 olvasás, entizenharom , 0 hozzászólás

Szerelem

Tibi a délutáni bevásárlást intézte a közeli multiban. Feje kótyagos volt még, nem rég járt le a hosszú műszak a gyárban, és hazafelé beugrott.
Ahogy figyelmesen sétált az áruval megrakott pultok között, azon tűnődött, mi az, ami kellhet otthonra. Sorra vette a dolgokat, latolgatta az árakat. Várta otthon a család, a gyerekek, és a felesége, akivel lassan már húsz éve voltak együtt.
A piros címkés termékek akciósak voltak, és Tibi előszeretettel vásárolta ezeket. Nem vetette fel a pénz, hiába dolgozott három műszakban. Nem voltak gazdag szülei, nem örökölt, lottón se nyert soha. Mindent, amije csak volt, maga teremtett elő azzal, hogy fiatal kora óta keményen dolgozott. Megszokta már, hogy húzza az igát, nem volt ezzel gond, beletörődött, élni muszáj volt.
A hosszú, stresszes évek mély barázdákat véstek arcába, bőre fakó lett, megereszkedett, barátságos barna szeme sem csillogott már azzal az ifjonti lelkesedéssel, mint korábban… Megöregedtem – gondolta gyakran, ahogy durva, eres kezével ősz kefefrizurájába túrt –, de ez a sorsa mindenkinek. Tudta, lehetne jobb is, de mindent összevetve elégedett volt az életével.
Éppen a zöldséges standnál, a paradicsomok között válogatott, amikor megpillantotta. Ösztönösen elkapta a tekintetét, de elkésett. Meglátta, és… BUMM! Az a klasszikus villámcsapás, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Tibi azt hitte, már nem érdeklik a nők és a szex sem játszott olyan kardinális szerepet, mint régen, de mégis… Ez most… Elöntötték az érzelmek, újra huszonévesnek érezte magát, és meglepődve ismerte fel azt a bizonyos feszülést a nadrágjában. Mi történt? Maga se értette.
A kasszánál ismét meglátta. Összeakadt a tekintetük. A nő éppen fizetni készült, és ahogy ránézett azokkal a nagy, ibolyakék szemeivel…
Tibi félénken visszasandított, és úgy tűnt, a nő egy hajszálnyival tovább állta a tekintetét, mint az illő lett volna. Talán egy kacér mosoly is végigfutott az arcán. Pár másodpercig tartott csak a varázslat, aztán szertefoszlott és minden olyan szürke lett, mint előtte. Egy szürke élet millió árnyalata. Ahogy a parkolóban az autója felé tartott a megrakott szatyrokkal, még mindig érezte, hogy hevesebben ver a szíve.
Tibi talán el is felejtette volna élete eme apró, ám annál fontosabb epizódját, de a csoda, hihetetlen módon másodszor is megismétlődött.
Szerda délután éppen a két kisebbet vitte haza az iskolából – a legnagyobb már önállóan járt –, amikor a nő szembe jött velük az utcán. Egyből felismerte, és mint egy gőzmozdony kezdett zakatolni a szíve. A nő iszonyú dögös volt abban az elegáns, vörös, testhez simuló ruhában, ami látni engedte hosszú, vadító lábait…
Ahogy elsétáltak egymás mellett, Tibi a szeme sarkából látta, hogy a nő diszkréten rámosolyog. Ez már nem lehet véletlen! – gondolta izgatottan, bár fejében a józan ész folyamatosan tiltakozott, és olyasmiket sugdosott, hogy egy fiatal, dekoratív nőnek miért pont egy ilyen lestrapált, öreg, gyári munkás lenne az esete… De elhallgattatta a kegyetlen hangot, mert titokban hiú volt, mint a legtöbb férfi, aki fiatal korában nagy nőfalónak számított.
Egy hét múlva ismét összefutottak és Tibi már biztos volt benne, hogy bejön a nőnek. Újra az a hamiskás, félszeg mosoly. Olyan édes, olyan elragadó, annyira szexi! Tibi nem tudott betelni vele. Legközelebb már ő köszönt előre és a nő viszonozta. Csak úgy pattogtak a láthatatlan szikrák körülöttük. Kiderült, ott lakik pár háztömbbel arrébb az egyik tízemeletesben.
A férfi éjszakánként gyakran álmodott róla és olyankor az álom ragacsos mákonyában újra fiatalnak és vonzónak érezte magát. Tudta, hogy megtalálta azt a nőt, akit mindig keresett, akire vágyott.
Aztán hetekig nem látta, szomorú, depressziós napok jöttek, annyi minden összejött, kezdte már elfelejteni, de a véletlen megint közbeszólt.
Aznap, megint délutános volt, este tíz után lépett ki a gyár kapuján. Fáradtan sétált hazafelé, az autó megint szervizben volt, és váratlanul eleredt az eső. Vagyis nem eleredt, inkább szakadt, de annyira, hogy ilyet még Tibi nem látott. A sárga közvilágítás fényében a viharos szél csak úgy korbácsolta a sűrű esőcseppeket, amik hangos kopogással verték a mocskos betont. Ennek fele se tréfa! – gondolta és a legközelebbi buszmegállóba húzódott a pokoli zivatar elől. Épp cifra káromkodások közepette próbálta lecsapkodni a vizet a ruhájáról, amikor észrevette, hogy van még valaki a megállóban. A másik is az eső ellen keresett menedéket.
Ahogy odafordult, a lába a földbe gyökerezett, és szíve heveset dobbant, mert ő volt az. Ő! Ilyen a világon nincs!
Egymásra néztek, és kitört belőlük a nevetés. Olyanok voltak, mint két szerelmes, elázott veréb. A varázslat újult erővel lángolt fel közöttük.
Tibinek úgy tűnt, az a temérdek pillangó azon nyomban ki akar szakadni a hasából. Megbabonázva, béna vigyorral bámulta álmai asszonyát.
A nő tért hamarabb magához.
– Én Évi vagyok! – mutatkozott be kacéran, csilingelő hangon, formás fehér kezét előre nyújtva, majd kislányos mosollyal hozzátette: a francia egy tízes, a sima gumival tizenöt…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Novella
· Írta: entizenharom
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 20

Page generated in 0.0391 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz