Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld

, 60 olvasás, nagyvendel , 4 hozzászólás

Gondolat

Most, hogy közeledik Március 15. -e, emlékeim közül előbújik egy régi történet.

Úgy negyvenöt évvel ezelőtt, amikor idegenvezetéssel is foglalkoztam, elutaztam egy munkásnőkből álló csoporttal valamelyik kisvárosba ünnepelni.
Akkoriban divat volt, hogy jól dolgozó brigádok jutalomból elmehettek valahová, a szakszervezet jóvoltából, nevelési, kulturálódási szándékkal.
Ilyenkor a hölgyek kiszabadulva a munka, és a család kötelékeiből, némi kontyalávaló rásegítésével, vidám hangulatban várták a nap eseményeit. Megvolt ennek a bája, és a feszültségoldó hagyománya is.
Dívott a kevert, a bonbon meggy, és az Éva vermuth, meg a csőnadrág, valamint a moher pulóver, na és a lapos sarkú félcipő, az elől kapcsos melltartó, s a Krasznaja Moszkva, és a Kalinka Vodka. A műsor kezdetéig, mely igen jónak ígérkezett, emlékműsor neves színészekkel, lovashuszárok felvonulása, Petőfi versek felolvasása, volt még némi kis idő. A fölös percek eltöltésére, hölgyek lévén, nagyon jó program volt számukra a kirakat nézés. Véletlenül, vagy akarattal, pont egy fehérnemű üzlet kirakatát szemlélték.
A látvány számomra ebben a hölgykoszorúban kissé bizarnak tűnt. Piros, fehér, zöld melltartókból, és bugyikból egy hatalmas kokárda volt kirakva. Mellette pedig, a dolog megkoronázásaként, nemzeti színű zászlónk három színű kombinéból lett kidekorálva, a kirakat berendezője jóvoltából.
Kombiné, kombiné, a csipkés kombiné.... ahogyan a régi sláger mondja.
Bizonyára egy hagyománytisztelő, de modern felfogású alkotó rejtette el így perverz érzéseit a forradalmat és a szexualitást ötvöző álművészetében.
A lányok összekuncogva rám-rám sandítottak, s én, pirulós zavaromban csak ennyit tudtam mondani:
-Én kissé giccsesnek tartom ezt a megközelítési formát, s különben is, zöld bugyit még nem is láttam.

Kibuggyant a nevetés, akár a hölgyek dús bájai a szűkre fűzött míderből, s a leghuncutabb középkorú lány csak ennyit mondott:
-Úgy látszik még keveset éltél.
Gunyoros kuncogás suhant át a társaság során.

Ha már tavasz van, legyen tavasz, és éljen a szerelem... danolászták többen.

Ma már tudnék mesélni, de hát úriemberek vagyunk.
Akkoriban még csak alig múltam húsz éves.
Régi, szép, boldog idők.
Nem jönnek vissza tán soha már, csak Március idusán, emlékképek nyomán.


ROMANTIKUS NOVELLA | GYILKOS SZATÍRA A MÚLTBÓL | SZEGZÁRDI NAGY VENDEL


SZEKSZÁRD, 2022. MÁRCIUS 03.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Próza
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 53
Jelenlévők:
 · andrisko
 · Öreg


Page generated in 0.0489 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz