Messze távol, a hegyen túl,
Napnak tűzszikrája kigyúl.
Nagy korongján láva zúdul,
Kohójából meleget fúj.
Emelkedik már magasba,
Tűzpiros arcát mutatja.
Érezni már napsugarát,
Fényutakon izzó árját.
Tűzkereke gurul tovább,
Míg fentről a völgybe ért, lám.
Szárítja a vizes földet,
Színes virágokat ébreszt.
Álmukból fényre felkelnek,
Szép madárdalra ébrednek.
Megtorpant nagy felhő miatt,
Keletről nyugatra halad.
Megállt a magas hegy ormán,
Vándorként megpihen csúcsán.
Ballag tovább messze útján,
Viszi tüzes koszorúját.
Szórja hegyre, völgybe vízre,
Földre, az áldott életre.
Megtér és megfér szívemben,
Természet képe, szememben.