Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Irigylem néha a magányt

, 95 olvasás, xltibcsi , 9 hozzászólás

Ezek vagyunk

Irigylem néha a magányt,
védtelen nyugalmát tisztán.
A nincsnek tartanám kezét,
ha épp úgy akarnám.

Én, és az árnyam a korzón,
s ha lábára lépnék csendben,
nem szólna fájón rossz szót,
dühös szerelemben.

S föl néznék álmosan otthon,
a világot szürkén is értem.
Már éltem öltönyben szürkén,
de hát lecseréltem....

Szomjasan innám a kávét,
s az újság mi csendben csörren:
hallaná a póknak húrját,
ami megdöbben.

Irigylem néha a magányt,
védtelen nyugalmát tisztán,
ha foghatnám kezét a van-nak,
picit levakarnám.

Nyomár, 2022. 03. 04.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: xltibcsi
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 26
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.041 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz