Kék szemével felhők közül,
kacsint az ég a templomra,
csak Anyám, és vásári nép
sétál odakünn bíborba'.
Keszekuszák még a vesszők,
hajlottan imádkoznak ők.
Didergőn egy madárének
zengi a üres temetőt.
Tréfálnak a fák titokban,
szép - zöld rügyekkel susogón.
Kacagni csak eztán fognak,
a kis didergős nyafogón.
Udvarunkon kandúr oson,
a csűrnél, majd fel a gangon.
Szép a tavasz, végre itt van!
- rekedten üvölt fennhangon.
Parasztszekéren - két bödön,
hűvösen zötyög, riogat.
Zörren, épp egy varjúhoz szól:
Eredj az útból, menj onnan!
Csípős nyelven süvítő szél,
könyörgő rügyet kérdegél:
mondjon érte egy kis imát,
mert a télből meghalni tér.
Ej! mint a vajat - odafönn,
ludak hasítják a távolt...
... nagyapám jutott eszembe,
mikor itta a pohár bort...
Meleg van irhában - asszony!
Zeke se kell a fogasról!
Búcsúzón hull egy-két pehely,
... ütök szeget a bungalón!
Cingár cinke cérnát cibál,
pedig van jussa a magból!
Jut a tyúknak - neki is még.
Hát ne mondja, hogy nem lak' jól!
Tavasz van, ősz fújt tél vége.
Bodri cikázik a térre,
a nyelvét kilökve félre,
bödönhöz rá a szekérre!
Visszük a telet, na végre!
Bödönbe, le az alvégre,
majd beleöntjük a kútba,
épp ugyanúgy, mint egy éve.
... ezért hideg, sosem fagyos,
hű menyecske szép, takaros.
Húsvét napján, ha arcot mos,
sohasem lesz bús-haragos!
Nyomár, 2022. 03. 04.