Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A köd fogságában

, 274 olvasás, etele , 1 hozzászólás

Természet

Köd fogságában természet,
Mindent a szürke leple rejt.
Rádobta nyirkos köpenyét,
Ránehezedő súly ékét.

Szomorúnak látszik élet,
Homályban lát a természet.
Bánják fák, bokrok és cserjék,
Város az erdő és környék.

Nem süt nap, nem látni, kék ég.
Csúfítja föld természetét.
Átláthatatlan sűrűjét,
Nagy területen szórta szét.

Madár hangok, elhalkulnak,
Sűrű ködben ők nem szállnak.
Vészjóslóan még elbújnak.
Míg fényt és napot nem látnak.

Köd függönyét hasítja már,
Az ébredő napsugár ár.
Kéri természet tépje szét,
Vállán csüngő súly lepeljét.

Oszoljon és semmisüljön,
Felszálljon róla, köd őzön.
Lássák a madarak és fák,
Napfényét tündöklő arcát.

A természet nagy öléből,
Felszállt végre a szürke köd.
Hallani megint madárdalt,
Látni suhanó szárnyakat.

Természetnek sem hiányzik,
Ilyen szürke csúnya kabát.
Látni már a színes arcát,
Gyönyörű szebbik világát.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: etele
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 5
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 14

Page generated in 0.0337 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz