Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Jonny, az angyal 05.

, 375 olvasás, Déness , 10 hozzászólás

Fantasy

– Érthetően döbbenetes számodra az ittlétem, de majd megszokod. – folytatta a női hang, vagy jobb kifejezés rá, a „tébolyom megnyilvánulása”. Persze tök mindegy minek nevezem, a lényeg, hogy hallottam a szavait, és tutira nem a saját gondolataim voltak. Ráadásul az egészre rátett egy jókora lapáttal, hogy nem a fejemben csendült fel, mintha csak az asztalnál ült volna az egyik széken.
– Megszokható, ha valaki a képzeletében egy nővel beszélget? – tettem fel mintegy magamnak is a kérdést, így illett rá válaszolnom. – Bizonyára, de majd a diliházban.
– Fel sem merült benned, hogy nem a képzeleted szülötte vagyok? – furcsállotta láthatatlan beszélgetőpartnerem.
– Viccelsz? Vegyem tényként a létezésed?
– kérdeztem vissza. – Bár furcsamód nem a fejemben hallom a hangodat. Persze jobban belegondolva, ez bizonyára a begolyózás magasabb szintjét jelenti.
– Na és, ha láthatóvá válnék? – javasolta.
– Csak azt ne! – vágtam rá riadtan. – Az, hogy beszélsz hozzám, már kimeríti az elmebaj fogalmát, de, ha látvánnyal is párosulna, végképp annyi lenne nekem agyilag. Inkább azt áruld el, mi a fenét akarsz tőlem? Persze tudom, hülye egy kérdés, hiszen én találtalak ki magamnak.
– Azt, hogy ne térj le a helyes útról még akkor se, ha nemes cél érdekében teszed.
– Na végre, helyben vagyunk. – bólintottam úgy, mint aki már mindennek tudója. – Tehát azért talált ki magának téged a meggárgyult képzeletem, hogy lebeszéljem magam a rablásról általad.
– Te nem vagy dilis. – szólalt meg egy mély tónusú férfi hang. Ez már magában újabb jókora balhorog lett volna épp elmémnek, de ráadásul őt láttam is! Negyvenes, átlagos megjelenésű, borostás képű fickó volt, farmerben és fekete pólóban. Mivel ekkor már meg voltam győződve arról, hogy a női hangnak hála, bediliztem, még a fickó megjelenése sem akasztott ki teljesen, persze hidegen sem hagyott.
– Szóval szerinted rendben vagyok agyilag. – bólintottam néhány pillanatnyi csend után, mert, ha rövid időre is, de sokkolt a megjelenése. – De akkor mivel magyarázod a megjelenésedet szemem láttára a semmiből?
– Azzal, hogy az élet nem kívánságműsor, hanem kemény küzdelem napról napra. Csak látszólagos a béke világotok nagy részében.
– Ezzel egyet értek, de nem válasz a kérdésemre.
– Azért jelentem meg, mert nem vagyok a tökölés híve, mint az angyal, aki felajánlotta, hogy te döntsd el, akarod-e látni őt.
– Na álljunk meg egy percre. – húztam be a féket eszmecserénk száguldó vonatán. – Ha a női hang angyalt rejt, akkor te lennél az ördög?
A fickó néhány pillanatig meglepett arcot vágott, aztán furcsa, szinte sértődött hangnem folytatta.
– Mégis mi más lehetnék? Talán valami hülye űrlény? Azért utaztam volna fényéveket, hogy jó tanácsokkal lássalak el?
– Ez logikusan hangzik, bár az ördög nem a jó tanácsok osztogatásáról híres.
– Ebben nincs igazad, mert én látom el az embereket olyan ötletekkel, melyekkel érvényesülhetnek az életben. Mi mások lehetnének ezek, mint jó tanácsok?
– Csak gonoszságból fakadhat olyan tanács, amivel a bűn útjára terelsz valakit. – jelent meg a nő a másik széken. Ugyancsak negyvenesnek nézett ki, de állítólagos foglalkozásához híven, fehér szaténruhát viselt. Ő megjelenésre simán lehetett volna angyal is, amennyiben léteznek ilyen lények.
– Na szépen vagyunk. – bólintottam végignézve rajtuk. – Olyan szinten beképzellek magamnak titeket, hogy valóságosnak látszotok. – összegeztem a nem épp szokványos helyzetet. – Bár neked nincsen kimondottan ördögi kinézeted. – pillantottam végig a fickón. – Még szarvad sincs.
– Itt a Földön sosem hordom. – felelte, mintha csak az időjárásról beszélne.
– Ó, minő öröm számomra, tehát csak egy emberi kinézetű ördögöt képzelek be magamnak. – mentem át szkeptikusba. – Persze ettől még ugyanúgy totális elmebaj az öndiagnózisom. – hűtöttem le saját magam az állítólagos valósággal.
– Ha befejezted az önsajnálkozást, rátérhetnénk az aktuális dologra, miszerint kiakarsz rabolni egy bankot. – ragadta magához a szót az ördög. Ettől kezdve így nevezem, de ez még nem nyújt garanciát ördögi mivoltára.
– Természetesen nem próbállak lebeszélni róla, hanem ellátlak jó tanáccsal. A lényeg, hogy a bizonytalanságnak még csak csírája sem lakozhat a lelkedben, mert elég egy váratlan fejlemény a balhé alatt, és kiterebélyesedik. Szóval a lényeg, csak akkor vágj bele, ha teljes mértékben elszántad rá magad, és úgy érzed, bármi is történik közben, végigcsinálod.
– Már bocs, de ez a jó tanács olyan, mintha egy ex-bankrablótól kaptam volna, aki valamit a pszichológiához is konyít. – embereztem le az állítólagos ördögöt.
– Pedig rosszul teszed, ha nem veszed komolyan. – rázta a fejét az angyal. – Azért mutatja magát kevésbé félelmetesnek, mint amilyen, hogy a bizalmadba férkőzzön.
– Megnyugodhatsz, amíg el nem hiteti velem a létezését, esélye sincsen a bizalmamba furakodnia. De ez sajnos rád is vonatkozik. – tettem hozzá fanyar mosollyal.
– Fogd fel úgy kölyök, hogy van két tanácsadód, és teljesen mindegy, valósak, vagy sem. - javasolta az ördög. – Egyszerűen majd hallgass mindig arra, akit meggyőzőbbnek érzel.
– De mi van, ha nem szeretnék tanácsadókat, csak annyit, újra olyan legyek, mint a legtöbb ember?
– Hunyd le erősen a szemed, és gondolj arra, nem létezünk. Hátha köddé válunk, mire kinyitod a szemed. – élt újabb javaslattal, de most a hamiskás pillantásán éreztem, hogy nem gondolja komolyan.
– Nem is te lennél, ha nem próbálnál teljesen hiábavaló reményt kelteni benne. – rázta a fejét az angyal a szemöldökét ráncolva.
– Hát ez most nem volt szép tőled. – vágta rá a másik sértődöttséggel a hangjában. – Bármennyire is hihetetlen, nincs semmi hátsó szándék a szavaim mögött. Csak szerettem volna, ha megbizonyosodik az ittlétünkről. Elvégre jelen esetben közös a célunk. Vagy nem?
– De igen, bár nem értem mi szükség van ehhez rád.
– Ezek szerint megkérdőjelezd a Döntést?
– Nem, csak furcsállom.
– Na jó, most itt álljunk meg. – emeltem mindkét kezem pár pillanatra magam elé, aztán felváltva nézve „vendégeimre”, folytattam. – Nem tudom kik vagytok, de nem a mennyből és a pokolból jöttetek az tuti. Egy angyal és egy ördög nem viselkedne úgy, mint valami száz éves házaspár.
– Ne legyél ebben ennyire biztos, hiszen még nem találkoztál fajtánkbélivel. – felelte titokzatos mosollyal az ördög.
– Ugyan már, ki vagyok én ahhoz, hogy rám pazarolja az idejét két emberfeletti lény? – legyintettem fanyar vigyorral, majd kortyoltam egyet a piából.
– A kishitűség a lélek malomköve. – okított ki az angyal, s a mellette ülő meglepő mód reagált rá.
– Ezzel most teljes mértékben egyet értek. – bólintott a borostás képű.
– Ez aztán az összhang. – csodálkoztam el magam. – Már csak az hiányzik, hogy megöleljétek egymást.
– Nyugi, még nem fejeztem be. – vette vissza a szót az ördög. – Ő majd arra agitál, hogy higgyél a főnökének, amit én még hírből sem támogatok. Ám azt sem mondom, az én főnökömben, Luciferben higgyél. Hanem önmagadban.
– Ne is figyelj rá, csak manipulálni akar. – legyintett az angyal. – Az emberi léleknek szüksége van az iránymutatásra. El kell döntened, a mennyország, vagy a pokol felé vezető útra lépsz?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Déness
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 60
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 82
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0755 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz