Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A tolvaj

, 176 olvasás, Öreg , 4 hozzászólás

Ezek vagyunk

- Lányok, végezetül van egy jó, és egy rossz hírem. – Fejezte be a hétfő reggeli eligazítást a főnökasszony.
Levette a maszk miatt folyton bepárásodó szemüvegét. Megtörölte, hegyes orrára biggyesztette, majd hosszú, vékony karjaival szélesen gesztikulálva folytatta.
- Kaptunk húsz százalék béremelést, viszont megvonják a területi pótlékot.
- Fél éve is csökkentették a pénzünket. - Szólt közbe egy duci fiatalasszony. – Így alig keresünk kevesebbet, mint tavaly ilyenkor.
- Lényeg, hogy a rádióban, meg a tévében jól hangzik.
- Nem politizálunk! – Emelte fel a hangját a főnökasszony. – Mindenki tudja a dolgát. Munkára, hölgyeim.
Az asszonyok szedelőzködtek, kettesével, hármasával elindultak. Várták őket az idősek, a gondozásra szorulók.
Egyikük, Péti Hanna, egyedül indult. Aznapi első gondozottjához, ki kellett utaznia a kerület túlsó szélére. Nehéz, farmeranyagból varrt táskát cipelt. Vékonyszálú sűrű haját arcába fújta, a goromba januári szél. Térdei fájtak a sok talpalástól, szükség volt néhány lépésre, míg bejáródtak.
- Néhány év, és nekem lesz szükségem gondozásra. – Gondolta.
Egy éve nyugdíjban lenne, ha a teljes időt beszámítják, amit főállású anyaként töltött. Nem volt könnyű. A gyerekek kétévenként jöttek, szinte egyszerre voltak kicsik. Mindazonáltal úgy gondolta, azok voltak a legjobb idők. Szánja az asszonyokat, akiknek nincs lehetőségük, vagy nem akarják a csemetéikkel tölteni az első, legfontosabb éveket. Olyan dolgokat veszítenek, amit később már nem kaphatnak vissza.
A busz éppen elment, két átszállás után, egy szűk óra múlva megérkezett a kopott, okkersárga házhoz. Fújtatva csöngetett a negyedik emeleti lakás ajtaján. Madárcsontú, vizenyős kék szemű, hegyes állú anyóka nyitott ajtót. A gondozónő orrát megcsapta az ismerős szag, ami az idősek lakta lakásokra jellemző. A masszív, sötét szekrények, epedás kárpitozott székek, fotelek, szintén arról árulkodtak, hogy itt öregasszony lakik.
- Jó napot, Matild néni.
- Képzelje, meglátogatott tegnap az unokám, a Karcsi.
- Ilyen korán? Nyugdíjfizetés után szokott jönni.
- Most van egy teljesen biztos tippje, amivel rengeteget fog nyerni.
- Vagyis, megint pénzt adott neki. Nem lesz ennek jó vége, Matild néni.
A gondozónő, ahogy mindig, lerakta táskáját az előszobában, és elment kezet mosni.
Másfél óra múlva, fürdetés, bevásárlás után indult a következő címre. A megállónál van egy pékség. Itt szokott ennivalót vásárolni magának, amit elmajszol, míg a buszra vár. A boltban már ismerték, előre összekészítették a két pogácsát. Ahogy ki akartra fizetni látta, a pénztárcája üres, pedig úgy emlékezett, hogy volt benne egy ezres. Megijedt. Tudta, a cukorbetegsége miatt ennie kell, különben rosszul lesz.
- Köszönöm, most látom, hogy nincs nálam pénz. – Adta vissza a zacskót.
- Majd holnap behozza. – Hárította el a fiatal eladólány.
Mire végigjárta a másik három címet, a táska súlyától meggörnyedve, alig vonszolta magát.
Este, mikor hazaért, még mindig a pénzen töprengett, gyanakodott. Három ezerforintos sarkára pici pöttyöt rajzolt tollal, és eltette a tárcájába. Vacsora után eldőlt, s álomtalan, mély alvásba zuhant.
Másnapra a szélhez, eső is társult. Fülébe vattát tömött, mert könnyen begyulladt. Kipirult arccal, átázott cipőben érkezett az okkersárga házhoz. Ugyanúgy az előszobában hagyta a táskáját, kirepedezett kezére meleg vizet folyatott. Az apró sebeket, csípte a szappan.
Aznap takarítani és vásárolni kellett. Az öregasszony adott egy ezrest, és csak annyit kért, ami belefér a pénzbe. Hanna megnézte a bankjegyet, ott volt rajta a jel, a tárcájából pedig hiányzott.
- Most mit csináljak? Jelentsem? Alázzam meg? Valószínűleg szégyellt kérni. – Töprengett. - Ha kiderül, megszüntetik a gondozást. Teljesen magára marad, csak az unokája fogja látogatni, az is csak azért, hogy szipolyozza.
Ettől kezdve úgy vitt magával pénzt, hogy ne érje meglepetés a pékségben.
Két héttel később, nyugdíjfizetés után hiánytalanul megtalálta tárcájában ez eltűnt pénzt. Mellette egy kis cédula, rajta egyetlen szó: köszönöm.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 0
Kereső robot: 8
Összes: 22

Page generated in 0.0411 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz