Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Isten és az ember - A bizonyosság

, 109 olvasás, Déness , 4 hozzászólás

Hit és vallás

Mindössze gonosz mostoha,
Ha már csak megszokott csoda,
Jövődet így vágva zsebre,
Bottal jár az összes terve.

Hogyha egyre elfecsérled,
Szíved dobog, mégis véged,
Létmocsárba fullad lépted,
Pedig itt és most kell élned.

A bot, karrá változhat át,
Ha Életed egy jó barát,
S e-csoda csak ettől kezdve,
Lesz igazán lelked része.

Megleled, mi el sem veszett,
Minden percét átélheted,
S ha a felszín bőven kevés,
Úgy hívják: „Kiteljesedés”.

Alámerülsz új világba,
Hol nem vagy már senki bábja,
S a létezés fensőbb szintje,
El kell jutni a mélyére.

Bár tudom, hogy elég furcsa,
Ott lelhetsz egy békés tóra...
Majd a tavon csónakázol,
S boldognak nem csak látszol.

Arra vihar már nem nyaggat,
És az Idő sosem zargat,
Csordogál csak, mint a patak,
Nem ágálnak tettek, s szavak,

Mert „odafent” teszed dolgod,
Álarcaid már nem hordod.
Az vagy, akinek születtél,
Ha szerethetsz, mért gyűlölnél?

Ez odalent sosem kérdés,
Hiszen már nem furcsa érzés,
Hogy bármikor meglelheted,
Aki ott ül szemben veled.

Habár ma még nem láthatod,
Épp elég, ha hiszed, s tudod,
Mért létezhet ez a világ,
S átölel a Bizonyosság.

EPILÓGUS

Versem írtam „csónakomban”,
Már lezárom azon nyomban,
Csak még egy kérdésem lenne...
„Ráleltél már a Tiedre? ”

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hit és vallás
· Kategória: Vers
· Írta: Déness
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 30

Page generated in 0.0433 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz