Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szívem rejtekére költöztél

, 80 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Bánat

Fényképeidet sóvárogva nézem,
záporként gurulnak könnyeim szememből.
Mennyire szerettél,
boldogságtól ragyogott arcod,
ahogy karodban tartottál, nagyapám.
Kegyetlenül nehéz a hiányod,
szükségem lenne rád,
hogy velem legyél,
s gyengéden érinthesselek.
Nagyon régen elmentél, s valamiért
nyugtalan szívem utánad sóhajt.
Lelkemből felszakadó fájdalom,
zokogás rázza testem egészét.
Miért pont most érzem
elvesztésedet ekkora bánatnak?
Kérdésemre magyarázatot nem kapok.
Szívem rejtekére költöztél csendesen,
simogatva átölelsz, s csókolsz.
Papa, gyere ide hozzám, sírva kérem.
Valahol a lélek útján,
szeretve egymáshoz bújunk.
Nem hagylak magadra, drágám! -
suttogod elcsukló hangodon.
Akkor is velem vagy, mikor senki más,
vigasztalsz végső elkeseredésemben.
Ringatva dúdolsz, szállunk a légben,
gyönyörű együttlétben.
Sokáig voltál távol, nagyapám,
rád várok örökké.

2018. május 31.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 2
Kereső robot: 26
Összes: 48
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Sutyi


Page generated in 0.046 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz