Távoli idők zaját hallom,
visszhangja ősi törzseknek,
Árpád, Álmos fia, ágyékod
lett talaja erős gyökereknek.
A napon, melyen megláttad a
Kárpátok földjét, tudtad, hogy
sokan eltűnnek majd, sokan
felemelkednek, de fiaid örökké
kitartanak, a végsőkig itt lesznek.
Gyáva nemzetek, halljátok szavam:
Reszkessetek ha látjátok hadam,
sorsotokat már megpecsételtem
régóta, zöld mezőkön, távol innen.
Süssön a Nap sugara le
fehér paripa ömlő vérére.
Dicsőség vár harcos népére.
Érezzétek a magyarok hatalmát,
ahogy rátok törnek tízezer íjjal,
lovaik patái rajtatok taposnak.
Hiába rajtatok fénylő vértetek,
éjjeli zivatar mossa el véretek.
Elfeledett legendák az idő
sodrában, királyok királya:
ronts rájuk hatalmaddal
és erőddel, sztyeppéken
lovagló lándzsahaddal.
Nincs hely meghalni,
nem tudunk véget találni.
Csak fájdalom és halál van,
csak kitartás a csatában.
Néped örökké legyen méltó
az örökké tartó háborújában.