Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Esteéj

, 138 olvasás, Toth Janos Janus , 4 hozzászólás

Gondolat

Sóhajként szökik a távolság,
egymáshoz bújnak a párhuzamok,
a ma szeme még résnyire nyitva,
de pilláin már lógó, álmos mondatok.

Árnyékait hívja magához az alkony,
a Nap kanócát összecsípi ujja,
és kihuny a fény, a vöröslő ködöt
hegyek csúcsain szél maszatolja.

Csillagsugár kacsint suttogó percre,
a tétova pillanat lábujjhegyre áll,
meg-megbillen, majd eltűnik hirtelen,
szárnyára kapta egy suhanó madár.

Ráérős a szívverés, lehelet csitul,
párna ráncain arcvonás pihen,
gyengül a tudat, forgó bakelit világ,
álom tűhegyén vágy szól csendesen.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Toth Janos Janus
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 23

Page generated in 0.0265 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz