Én nem a városi
életre születtem.
Még akkor se,
ha rabként élek,
mert bilincsbe vannak
verve lábaim.
Itt megfulladok,
mintha kalitkába
lennék zárva.
Olyan érzés.
S nem tudok kiszabadulni,
gondolataimban hosszan elmerülni,
mert nincs egy maroknyi
zöld hely, ahol megbújhatnék,
mint az árva nyúl a bokorban.
Gyönyörű táj ott körülölelne.
Vágtatnék éjfekete lovammal
sárga repce tábla közelébe.
Fehér fodros bárányfelhők
úszkálnak a kék égen.
Lágy szellő bölcsőjeként ringatja
a hullámzó, sárga repcetáblát.
Szertenézek, virul a határ, s
dalra fakad a sok madár.
2020. február 27.