Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Egyedül

, 170 olvasás, kutrolab , 1 hozzászólás

Sajgó lélek

Én. Ismét én. Egymagam vagyok. Egyedül...
Nézem, ahogy a szürkület elfeketül,
A jéghideg eső elmossa könnyeim,
Az idegtől véresre rágtam körmeim.

Szívemben él a fájdalom és a remény,
S boldogságom kicsúszott nadrágom zsebén,
És azóta is keresem azt untalan,
Mert szétcsúszott lelkem azóta nyugtalan.

Keserédes napok váltják egymást folyton,
Érzelmeimet két karommal megfojtom,
És elillannak, akár a hó tavasszal,
Magamat csitítom, mert nincs ki vigasztal.

Boldogság finom fénye flegmán elkerül,
Szívem dobbanása lassan elcsendesül,
S ahogy a vénámat elhagyja az öröm,
Holt testemnek takaróját én úgy szövöm.

Nem gondol rá senki, de eljön majd a nap,
Mikor imát, s búcsút mond felettem a pap,
Átölel szorosan a végtelen sötét
Eloszlatva fejem fájdalmának ködét.

De a békéig még rengeteg kín vár rám,
Nyugodalmas sírhelyem az én bús szobám,
Mely elnyeli a néma sikolyt s fájdalmat,
S melyben belső hangom szabadon szárnyalhat.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: kutrolab
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 203
Regisztrált: 2
Kereső robot: 27
Összes: 232
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.4754 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz