Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vízkereszt emlékezete

, 19 olvasás, nagyvendel , 0 hozzászólás

Ünnep

Csendesen folyik a Jordán vize,
térdéig áll benne keresztelő János,
hogy a harminc éves Jézust megkeresztelje.

János volt, aki jóelőre
Megváltónk eljövetelét megjövendölte,
s most itt áll előtte, tiszta lélekkel,
az eredendő bűnt levetkezve,
a szent folyóba belemerítkezve.

Állt a Fiú, a szentséget felvéve,
mikor az Atya malasztos hangja szólt,
énekelte Himnuszát,
közben a szentlélek galamb képében
szelíden vállára szállt,
bizonyítva az ige megtestesült szentháromságát.

A megdicsőült Jézus magába fogadta
a szentlélek kiáradását,
felidézte a születés éjszakájának magasztos pillanatát,
Betlehemi csillag fénylő sugarát,
három királyok imádatát,
ajándékuk gazdagságát,
arany királyságát,
tömjén Istenségét,
mirha emberi mivoltát,
pásztorok térdelő hódolatát,
angyalok éneklő karát,
Jeruzsálemi bemutatását,
csodatevések sorozatát,
kenyér, bor átváltozását,
Jézus Krisztus megjelenését, megnyilvánulásának
pillanatát kapcsolja egybe, a Karácsonyi kultúrkör szentségével.

Jézus megkeresztelkedett a Jordán vizében,
azóta követjük a megtisztulás reményében,
a szenteltvíz erejével,
hitünk egységességével.

Majd magára vette bűneinket,
vállain vitte a keresztet,
végig a VIA DOLO RÓZÁN,
mely a Golgotára vezetett,
ahol bevégeztetett.
Előre vetítve, Feltámadok,
én vagyok, ne féljetek.

Most, Karácsony után,
tűlevél hervad a fenyőfán,
évszázadok nyomán
bontjuk a karácsonyfát.

Mikor bent ülök a nagyszobában,
Eltűnődöm fenyő illatában.
Fényesség árad a félhomályba.
Emlékek tódulnak
Évtizedek távlatából,
vádlóan elébem.
Régi filmek peregnek
Tornyosuló emlékek,
Mennyben élő emberek
Kerülnek elő a homályból,
Jöttünk meglátogatni tégedet,
Hogy ne legyél egyedül.

Minden hívő ember
a szeretet egységében
együtt üdvözül.


Szekszárd, 2022. 01. 06.

.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ünnep
· Kategória: Vers
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 26
Jelenlévők:
 · Erdossandor


Page generated in 0.0744 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz