Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Falvak

, 164 olvasás, Toth Janos Janus , 2 hozzászólás

Gondolat

Felnőtt a gaz, újra úr a gyom,
beszakadt tetőn ül a fájdalom.
Vályoghúsról vakolat-bőr szakad,
bozót mélyén lesben áll a vad.

Kiborultak a százéves falak,
a gerendán megbújó szavak
mint fiókák, és a fecskefészkek
földön hevernek; levert remények.

Nagyot lépett a harang lába,
üresség hever a lábnyomába,
ami kúszik, bekebelez lassan
mindent ami halott, lakatlan.

Udvaron sír a régi szoba,
eltört bölcsőn az idő tejfoga
a ringató kéz nyomait rágja;
mi lesz majd, ha fogait váltja?

Meggörnyedve a templom letérdel,
utolsó imát téglavér pecsétel;
s mikor a falut a hit magára hagyja,
nagyot sóhajt nyelvtelen harangja.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Toth Janos Janus
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 2
Kereső robot: 9
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Öreg
 · PiaNista


Page generated in 0.0425 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz