Hajnali ködben havazik,
gyermek szívében derűt nyit,
eltart e hó tánc tavaszig?
Nyár a télben nem illő tán,
megfordult a fali naptár,
havat ritkán látni most már.
Pisze orra üveget nyom,
jégvirág van az ablakon,
kint csúszkálnak már a havon.
Bekopognak óvakodva,
pára száll az ablakokra,
lehelet fagy cifrálkodva.
Fiú vágya, hóban járni,
önfeledten most szánkázni,
golyót gyúrni, angyalkázni.
Ha rásüt a Nap, szikrázik,
Holdnak fényében világít,
hóember fekete szeme.
Orra piros répa teste,
busa fejét fazék fedje,
kabátgombja tojás szene.
fázik a gyermek keze,
mi e testet építette,
hóemberé seprű lenne?
Sapka, sál, és kesztyű rajta,
fagyban kopog csizma sarka,
hóban ropog síkos talpa.
Hangosan vacog a foga,
kipirult arca a csoda,
házban várja forró tea.
Szülők derűs mosolya,
múlt visszarévedő dala,
visszatérő gyermekkora.
Lecsusszanó szánkók sora,
rajtuk padlások ŐSZ pora,
nem feledhető el soha.
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
SZEKSZÁRD, 2021 DECEMBER 31.