Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Önismeret II./3.

, 51 olvasás, Sztamy , 0 hozzászólás

Magány

A szívem egyre hevesebben kezdett dobogni ahogy közeledtünk az átmeneti lakhelyemhez. Mire megálltunk azt hittem szívrohamot kapok. A ház nagyon kis helyes volt. Szép zöld kerttel, illatozó virágokkal és harmonikus légkörrel csak úgy, mint a szomszéd hajlékok. És ott állt Aliz is. Ez a nő letagadhatott volna 10 évet legalább. A kisugárzása fiatalos és jámbor volt. Ez óriási megkönnyebbülés volt számomra. A legrosszabb eshetőségeket véve féltem, hogy egy rideg nő fog rám várni. De Aliz kisugárzása a ridegség ellentéte volt. Mosolyából csak úgy áradt a kedvesség.
Bátorító tekintetéből azt vettem le, hogy ő is izgul és tudja, hogy én is, de ez így volt normális. Bevallom szimpatikus volt így első látásra. A kocsiból kiszállva kicsit még feszengve, de illendően köszöntem az ideiglenes gyámomnak. Reakciója meglepett, ugyanis minden gátlás nélkül odasietett hozzám és gyengéden magához szorított.
- Jaj Jázminkám! Olyan rég láttalak téged. Már vagy 10 éve… Még csak ekkora voltál. – Lelkendezett és kezével körülbelül csípőmagasságig mutatott. Természetesen nekem egy halvány emlékem nem volt a néniről, mai napig azt se tudtam, hogy létezik. Ő viszont, mint egy réglátott barátot ölelgetett és bizonygatta mennyire örül, hogy végre lát.
A nő közvetlensége újdonság volt számomra, de könnyen szimpatizáltam ezzel a hozzáállással. Könnyedsége csak oldotta a feszültséget, mely az ilyen szituációkban remekül jön. Néhány papír aláírás és kötelező információcsere után búcsút vett tőlünk a rendőrpáros.
- Ez a férfi vagy néma vagy a világ legnagyobb papucsa. Lerí róluk, hogy ki az irányító a párosban – jelentette ki Aliz, amit már én is megállapítottam magamban jó párszor.
- Ugyanezt gondolom. – Kontráztam. – Az ürge mintha meg se merne szólalni a csaj mellett.
Valahogy első témának remekül szolgált kettőnk közt a zsaruk kielemzése olyan csajos módra. Aliz körbemutatta pompázó, jól karbantartott kertjét, mit nem győztem dicsérni neki. Látszólag zavarba jött a felettébb nagyvonalú elismerésemen, de szerintem megérdemelt minden szót. Bájosnak tartottam, ahogy a növényeiről áradozott, olyan karakteres alkat volt. A kertészkedéséről szóló történetek után betessékelt a ház ajtaján. Csomagomat átvette és segítőkészen felvitte az eljövendő szobámnak nevezett helyiségbe, ami sokkal nagyobb volt, mint a lakásunkban lévő. Meglepő mód túlzottan is elégedett voltam a környezettel. És igazából Alizzal is. Most a konyhában beszélgettünk. Mellette nem született kínos csönd, ami nagyon nagy megkönnyebbülés volt számomra.
- Mért nem tartottad velünk a kapcsolatot eddig? – Bátorodtam meg végre feltenni a kérdést, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni.
- Hah… Ennek jelentősen sok oka volt…
- Kérlek, ne tágíts! Mért nem tudtam a létezésedről eddig? Mért nem voltál az életem része?
- Nos az úgy volt. – Kezdett bele. – Hogy miután Apukád elment otthonról, vagyis inkább Anyukád kirakta otthonról… Persze teljesen jogosan, én is ezt tettem az én férjemmel, mert igen. Ő is függő volt és képtelen voltam végignézni, ahogy ezzel tönkreteszi a fiam életét.
- Van egy fiad? Szóval unokatestvérem is van? – Lelkendeztem.
- Igen van, de ő már nem velem lakik és kiköltözött Németországba. Majd persze találkozhatsz vele. – Ígérte meg. – Na de visszakanyarodva. Mikor megtudtam, hogy a testvérem mennyi lelki és fizikai fájdalmat is okozott nektek, nem tudtam a szemetekbe nézni. Nem mertem keresni Anyádat azzal, hogy vigasztaljam őt, hisz pont tőlem kellett volna a vigasztalás? Attól, aki annak a férfinek a vérrokona, aki őt oly sokszor már megalázta és bántotta? Így hát eltávolodtunk. Sose került szóba, hogy folytatnánk a közös családi összejöveteleket, amikor pont az a személy hiányzott a családból, aki összekötött engem veletek. Ezt így érted? El tudod fogadni?
Elgondolkodtam. Alizról mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy rosszindulatú. Tudtam, hogy ezzel csak jót akarhatott nekünk és közben biztos nagyon szenvedett, hogy nem lehet a családunk része. Rámosolyogtam és megöleltem. Megnyugtattam, hogy megértem és örülök, hogy most itt lehetek.
- Anyáddal jó barátnők voltunk. Utólag tudom, hogy bátrabbnak kellett volna lennem és nem eltűnnöm az életéből. Erre viszont csak 1 év szünet után jöttem rá. Akkor meg már pofátlanságnak éreztem volna újból az ajtótokon kopogtatni.
Megértettem minden szavát. A fájdalmát, a bűntudatát és a bátortalanságát is.
- A lényeg, hogy most együtt vagyunk. – nyugtattam. – Szerintem, ha ennek vége mindenképp keresd meg Anyát. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hálás, amíg vigyázol rám.
- Úgy lesz. – Adta szavát és egy meleg mosollyal jutalmazott.
- És Apáról mi a véleményed? Te tartod vele a kapcsolatot? – Tettem fel az újabb rizikós kérdést.
- Sajnos egyáltalán nem. Nem tudom hol lehet sem azt milyen állapotban. Ez elég ijesztő hisz a testvérem, de gondolom téged is megijeszt hisz az Apád.
- Igazából ez nem tudom jó e vagy rossz, de engem nem bánt. A vérszerinti Apám és tudom nélküle én se lennék, de nem volt egy meghatározó személy az életemben. Vannak ködös emlékeim, jók és rosszak egyaránt, de szerintem nekem még a legkönnyebb. Főként az utolsó este történései maradtak bennem, mikor elment. És az alapján könnyű elengednem. Az alapján nem tudom hiányolni. Főleg úgy, hogy valószínűleg ő se akar hiányozni nekünk mert azóta színét se láttuk.
Ez valahol szomorú volt. Hogy nincs Apám. Hogy nem vett részt az életemben, de nem érzem kevesebbnek magam ettől. Erre viszont én is csak most jöttem rá. Éveken át csak sajnáltattam magam és arra fogtam mindent, hogy nem volt Apám. Ez nyilván nagyban befolyásolta az eddigi éveimet, de megvilágosodtam. Nem kellett volna hagynom, hogy ez határozzon meg. Önmagamat nekem kell meghatároznom. Az én tetteimmel, hibáimmal, döntéseimmel, sikereimmel. A család egy háttér. Ami elindít és jó esetben terelget. Nehéz volt hátrányból indulni, de most már elég nagy vagyok ahhoz, hogy változtassak az életemen. Ettől még nem lesz Apám, sem olyan Anyám, akinek több ideje van rám. Anyának megértés kell. Hisz tudom miattam és értem dolgozik ennyit, de cserébe nem tud úgy részt venni az életemben, hogy jó tanácsokat is adjon. Mostanában már ideje sincs velem beszélgetni. Érthető, hogy nem fogná fel a problémáimat és nem is tudna azonosulni velük. Túl van hajszolva és az én feladatom az, hogy könnyebbé tegyem a pörgős életét azok után, amilyen áldozatokat hozott értem. Miután ketten maradtunk nem volt pénzünk. Most sincs elég, de akkor végképp nem volt. Neki célja rendbe hozni ezeket a károkat, amiket Apa hagyott maga után, de mellette nem marad ideje még az én lelki problémáimmal is foglalkozni.
Aliz kérdezgetett a suliról és a barátaimról. Kissé szégyenlősen, de bevallottam neki, hogy nem találom a nekem való környezetet. Nem találok lelki társakat, akikre szükségem volna. Felszínes,, barátaim’’ voltak csak.
- A barátságok nagy támaszt adnak ennyi idősen, ne add fel! Mindenkinek szüksége van egy támaszpontra az életében. – Mondta.
Rákérdezett, milyen embereknél próbálkozok és miért. Bevallottam, hogy nem tartom elég jónak magam, hogy a tegnapi buliban részt vett különb emberek felé is nyissak. Megértette. Azt mondta érti a családban történt trauma után hagyott következményeket a szívemben. De azt is mondta nem hagyhatom, hogy ez rányomja a bélyeget az emberi kapcsolataimra. Megpróbálta felnyitni a szemem olyan módszerekre, amikkel kitörhetek a komfortosnak mégsem nevezhető zónámból és szocializálódhatok.
- Az igazi barátokat sajnos nehezen és lépésekben találod csak meg. – Mondta. És mertem hinni, hogy igaza volt. – Előfordulhat, hogy csalódás ér téged valaki iránt, de ezeket a legjobb tapasztalatnak betudni. Neked is megkell találnod az igényeidet és a magadhoz hasonló társaságot. Te tudod mit akarsz? Milyen barátokra van szükséged? Furcsa lehet, de ha magunkat sem ismerjük más embereket még nehezebben fogunk kiismerni.
- Hogy mit akarok? – Gondolkodtam hangosan. - Hogy mire van szükségem? A kettő nem is ugyanaz.
-Jól látod. Ott a pont. – válaszolta tudatva, hogy fején találtam a szöget. - Az ember sok mindent akarhat és sok mindenre lehet szüksége, de a kettő csak ritkán egyezik. Ha igaz barátokat szeretnél kombinálnod kell a vágyaidat a szükségleteiddel. Beéred a menő csajok, menő fiúk netán hebrencs társaságával vagy olyanokat választasz inkább, akik hozzád hasonlóak. Akikkel egymást húzzátok felfelé. Mert ez a másik legfontosabb a barátságban, hogy egymást építsétek. Ehhez viszont ismerned kell magadat.
Valamiért hamar bizalmat szerzett nekem Aliz. És tudtam neki beszélni. Nem tudom megmagyarázni miért. Talán a csillogó szeme és bátorító mosolya volt az, ami szempillantás alatt meggyőzött. De furcsa mód olyanokról voltam képes kiönteni a szívem neki, amikről előtte még soha senkinek. Még Anyának sem. Kedves volt, de mégis őszinte. Mondta, hogy nem sajnáltathatom magam örökké a családunkban történtek miatt. Az igazi barátoktól lehet megértést és bizalmat szerezni. Igen, mesélt nekem erről is. Hogy milyennek kéne lennie egy barátnak. Vagy, hogy hogyan oldódjak föl egy társaságban. Hogy hogyan találjam meg önmagamat. Erről eddig senkivel nem tudtam beszélni. Ha ránéztem, egy tanácsadót és egy példaképet láttam benne.
- Van valami hobbid, ami kreativitást vagy szenvedélyt igényel? - Érdeklődött.
Beszéltem neki a rajzolásról. Amit talán annak nevezhetek. Nem tartottam magam nagy Picassónak, de az alkotást élveztem. Erre rákapott és javasolta, hogy firkálgassak gyakrabban. Rajzoljam le az érzéseimet. Ez az ötlet tetszett és tényleg hatásos lehet. ,, Segít megszabadulni a nemkívánatos gondolatoktól a fejedben’’. Én nagyon túlgondolós voltam és rengetegszer mondtam volna, hogy: ÁLLJ! Szerencsére magammal hoztam az egyik noteszemet, amiben nagyrészt fontos, meghatározó rajzaim voltak. Mutattam neki belőle párat, amit fel mertem vállalni. Ámuldozva nézte a grafittal összekent lapokat és szívet melengető dicséreteket mondott.
- Ezek nagyszerűek. Ezeken látszik, hogy TE vagy. Látod? Ha kicsit jobban foglalkoznál ezzel akár ígéretes út is lehetne a jövőben. Tehetséges vagy csak legyél szorgalmas is. Legyél tisztában a nagyszerű képességeiddel, amik csak fejlesztésre várnak.
Ezt még így sose mondta senki. Tudtam, hogy van egy kis érzékem a lapok összekoszolásához, de senki nem nevezett még tehetségesnek. Tudniillik ez a notesz még kiskoromból van, így szépen látható benne az évek folytán történő fejlődésem.
- Ezeket a firkálmányokat még Anyának sem mertem megmutatni. – Vallottam be.
A már megszokott mosoly és beszédre nyitotta szépen ívelt száját.
- Mindenképp mutasd meg neki. Büszke lenne rád.
Aliz kinyújtotta a kezét felém, amikor már nem sok hiányzott, hogy végleg megzuhanjak. Csupán egy nap alatt, sikerült neki elindítania bennem valamit. Valamit, ami öntudatosan keresi a nekem való utat. Saját magamat. És végre éreztem valaki mástól is, máshogyan a szeretetet.
Az új szobámban takaros kis ágy fogadott. A meghatározó beszélgetés után mintha új emberként néztem volna végig magamon. Szükségem volt már egy efféle lelkifröccsre valakitől. Tudom, hogy Alizra számíthatok a jövőben is és ez a lehető legnagyobb megnyugvást adta nekem.
Leültem az íróasztalhoz és a noteszkámat lapozgattam. Megpillantottam benne egy rajzot két kislányról. Az egyik én voltam a másik meg… jaj, hogy is hívták? Megvan! Petra. Emlékszem, milyen jelentősnek tartottuk azt a pár órás barátságot és hogy sírtunk utána, mert tudtuk többé nem találkozunk. Ez a rajz azon a napon készült… Mikor Apa elment. A füzetet tovább lapozgatva szomorúan láttam, hogy hogyan csökkent a színes ceruza aránya a grafitéval szemben. A rajzaim ugyan kidolgozottak voltak mégis komorak. Lehangolóak. És ezen változtatni akartam. A bőröndömből előkotorásztam a színes ceruzáimat és nekiláttam egy kis színt hozni, mint a füzetembe, mint az életembe.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Novella
· Írta: Sztamy
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 20
Jelenlévők:
 · Nadie


Page generated in 0.0395 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz