Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fátyolhant…

, 22 olvasás, VDavid , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

Szia, sziasztok...
Ha kérdeznétek...
Talán válaszolhatnék rá...

Elmondhatnám...

Talán hangosan ordítva,
vagy éppen halkan suttogón...

Hogy igen itt vagyok
akkor is ha elfordulsz,
ha keserű könnyekben a sárba hullsz.

Itt vagyok, voltam és leszek
akkor is ha véred serken
vöröslő vásznadon, lelkem fehérnek festem.

Egyszerre kelek halálom napjával
élettelenül, nap mint nap
ez lenne az életnek nevezett színdarab!?

Hiszen méreg a fátyol
mi óvja csecsszopó,
pirospozsgás pofikánk
a déli nap melegén.

Izzó vasként húzza s marja húsunk
a fátyol mely oltárhoz vonszolja
a menyecskét és a nyoszolyát..

Vigasztalan hazugságokba fojtva azok mosolyát.. -

És ha nem is látod majd utolsó utadat..
A fehér fátyolban lesz annak vörösen parázna
véred lesz dermedt mely papságban alázna.

Hiába
Minden szó...
Vagy az összes könny...

Te magad vagy már a halálod
emberként csak rothadó húscafat
egy elhibázott utolsó gondolat.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: VDavid
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 30
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 42
Jelenlévők:
 · Erdossandor


Page generated in 0.0448 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz