Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Jonny, az angyal 01.

, 47 olvasás, Déness , 8 hozzászólás

Fantasy

Mint köztudott, az Élet nem egy rózsaszín álom, ahol boldog emberek sétálnak szanaszét az utcákon. A tíz perc alatt, míg melóból haza érek, általában egy kezemen megtudom számolni, mennyit látok ebből a „ritka fajból”. Persze nem vagyok léleklátó, de mért is kéne? Az embereknek az arcukra van írva minden, mikor elgondolkodva sietnek hazafele, vagy akárhová, a lényeg, hogy épp nem kommunikálnak egymással. Ilyenkor akaratlanul is levesszük álarcunkat. Bizonyára most lesz, aki fejét rázza, mert ő bizony sosem hord álarcot. Vagy legalábbis ezt kamuzza magának. Persze, ha tényleg nem hord, roppant különleges példánya fajunknak, és biztosra veszem, nagyon kevés hasonló létezik belőle.

A nővérem elmebeteg. A diagnózis, világmegváltási becsípődés, de ettől még csípem. Ő legalább tesz valamit, és nem nap mint nap „jóleső elszörnyedéssel” mindössze a híreket nézi. Nem csak úgy el van, ahogy manapság oly sok ember, akik duzzogva elvégzik napi munkájukat, aztán rohannak haza, és boldogan engedik, hogy az Internet nevű uralkodó lekötözze lelküket a monitor előtti székre.
Visszatérve a nővéremre, elsőként az alkoholra szokott rá, hogy hitelesen írhasson róla a blogjában, s egyben próbára tegye magát, képes lesz-e leszokni róla. Normális az ilyen? Jelenleg átment hajléktalanba egy hónapra, hogy átérezze sorsukat, és persze újfent a hitelesség kedvéért. Persze nincs mindezzel semmi baj, amíg blogját nem kezdi el olvasni egy olyan fickó, aki az átlagostól jelentős mértékben eltérően gondolkodik, és nem pozitív irányba. De sajnos elkezdte olvasni, s nem érte be ennyivel!

Már itt az elején le kell szögeznem, nem vagyok angyal, vagy legalábbis nem tudok róla. Mért mond ennek ellent történetem címe? Kiderül, és még csak nem is kell a regény végére érned. Persze, ha kicsit visszamegyünk az időben, jelen esetben 18-19 évet, mindannyian maszatos arcú angyalok voltunk még gyermekként. De a felnőttek világa kérlelhetetlenül besározza lelkünk az évek múlásával, és az angyal kénytelen lelkünk mélyére elbujdokolni. Bármennyire is nem szeretnénk, emberré kell válnunk túlélésünk érdekében a rideg, pénzcentrikus, mobilimádó világban. De, amíg a gyermekangyal ott él lelked mélyén, nincsen semmi veszve. Aprócska hozzád képest, mégis mosolya erőt, és hitet adhat, mikor emberfarkasok vesznek körbe. Bennük már meghalt az angyal, vagy csak sír évek óta lelkük sziklabörtönébe zárva. Nem tudod kik ők? Az emberfarkasok a világegyetem tán legszégyenteljesebb lényei, mert lelkekkel táplálkoznak. Menekülhetsz előlük egy életen át, vagy szembe fordulhatsz velük az angyal mosolyával. De nem a szeretet mosolya ez, mert a világ még hírből sem fekete és fehér. Önmagad megismeréséből, igazi értékeid kiaknázásából fakad ez a mosoly, mely a lelkek színterén legyőzhetetlenné tehet. Legyőzhetetlen... Ugye nem kell leírnom, mire, vagy inkább kire utal jelen esetben ez a szó? Lehet elsőre furcsán hangzik, de Ő a mesterünk is egyben.

folyt. köv.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: Déness
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11
Összes: 29
Jelenlévők:
 · Erdossandor
 · Kukucska


Page generated in 0.0287 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz