Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Arany este

, 44 olvasás, Pálvölgyi Tekla , 1 hozzászólás

Boldogság

    Nap lement, s már a csillagok látszódnak,
    árnyak az éjben, és fények cikáznak.
    Milyen hangulatos ez a varázs,
    akár a villanás.
    Egyszer csak elindulok,
    de lehet nem is akarok.
    Ám lábam visz, s meg nem áll,
    én meg kiáltok, hogy: állj!
    Hullámba csöppentem,
    S tovább nem stabil, nincs visszaút,
    Visz, visz a lendület!
    Talán nem is bánom,
    elmenni innen egy álom,
    felfedezni az éj gazdag csodáit,
    s meglátni mindazt, ami világít.
    Testemet átfutja egyszer csak a hideg,
    de gondolom: ne legyél már ilyen rideg!
    Szemem kinyitva, s előtt megannyi csoda,
    Megadom magam, nem húzódom vissza.
    Oly szép és varázslatos ez a huzavona.
    Vigyen el engem ez a gazdag oda,
    oda, ahova szeretne,
    én is épp oda tartok, ahova ő is menne!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Boldogság
· Kategória: Vers
· Írta: Pálvölgyi Tekla
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 42

Page generated in 0.0464 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz