Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Bűntudat

, 172 olvasás, Pálvölgyi Tekla , 6 hozzászólás

Bánat

Érzem a kínt, ami átölel engem,
s nem testileg, hanem lelkileg.
Úgy akarom, hogy fájjon, mint ördögnek az álom.

Vétkeztem. Ki bocsátja ezt meg?
Bút s komor hangulatot,
- mint Micimackóban a füles -,
adtam én egy ártatlan lelkűnek.

Kérdezem: Miért van bennem? Hisz ő jó volt hozzám,
s csalódott bennem megint már,
már érzem a távolságtartást.
Elfogadom, hisz nem árulok mást.

Köröttem emberek,
kik kétszínűnek hisznek,
s lehet igazuk,
de másfélét visznek.

Másfélét visznek,
mivel mások vagyunk.
Nem lehet mindegyikünknek
egy a gondolatunk.

Adott jellemet
mindenki magának leljen,
s sokan rátalálnak,
ám többen csak léteznek.

Léteznek úgy, ahogy vannak,
s ezért nincs bennük furdalás.
Lelkiismeretfordulás.

Én ennek ellentétje vagyok,
hisz sokszor vétkezem nagyot.
Mégis tudom, hogy megbocsát,
megbocsát a mindenhatóság.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Pálvölgyi Tekla
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 29
Jelenlévők:
 · PiaNista


Page generated in 0.0407 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz