Reá találnék ezüstös éjfélben,
Mikor, vöröslő napkelte lábának nyoma,
engem keresve, talál egy reggelt.
Este aludni tér! Míg én akkor érek oda.
Kacsint neki, zöldellő rét!
Hintái parkokban táncolnak,
Az utolsó buszom is elment,
Városnak fényei, magukhoz láncolnak.
Hidegben vacog, fogai kocognak..
Forró teával bámul ki a hóba.
Messze egy alak lábnyoma,
Sálja maga a tél, nyakára ráborulva.
Míg meséket olvasok,
Négy fal között lakom ezer világban.
Ő! A világot kapta könyve az út.
Nem lát színt egy szobában.
Ellentét volnék.. Neki biztosan.
Elhúztak egymástól minket.
Mert, neki vöröslő alkony jutott!
Engem az éjfél.. karja közé intett...