Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szomorú tegnapok

, 108 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Ezerszín

Nem volt a napnak olyan szakasza,
hogy ne hullott volna könnyem érted.
Keserű volt a bánatom te érted.
Szürke hétköznapokat hajszoltam volna
előre, még távol voltál.
Fájó könnyeimből patak áradt,
itattam belőle kerted szép madarait,
melyek naponta tenyeredre szálltak.
Istenem, hogy ragyogott tőle arcod.
Gondos kerted ékességéhez,
a vérvörös rózsádhoz hajoltam.
Mintha megérezte volna bánatom,
levele simogatott, ha hozzá értem,
végre itthon vagy!
Lényed gyönyörétől fényesedik
újra otthonunk.
Fáradt, elgyötört, kicsi testedet
szorosan beléd bújva karjaimban ringatom.
Ölelj szorosan, csillagom.
Szükségem van a közelségedre.
Akkor is érzem ölelésed,
ha nem vagy velem.
Tudom, a reggel ismét különös lesz.
Kiosonsz mellőlem.
Megszólaltatod lelked gyönyörű
hangszerét a theremint, melytől érzem
szíved összes melegét.
Tündöklő arcod tüneményes
mosolyában fürdik a nap.
Derekadat lágyan átkarolom,
gyönyörű zenédnek átadom magam.
Istenem, de jó,
elmúltak már a szomorú tegnapok.



2015. június 25.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 324
Regisztrált: 0
Kereső robot: 21
Összes: 345

Page generated in 0.3162 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz