Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Engedj utamra, napfény

, 43 olvasás, Csomor Henriett , 3 hozzászólás

Ezerszín

    Ostoba novemberi napsugár,
    ne süss olyan vakítón szemembe,
    semmit se látok, egyedül vagyok.
    Itt e kietlen vidéken az erdőrengetegben,
    ahol még a madarak is nagy ívben elkerülnek.
    Gidres-gödrös utat figyelnem kell, hogy el
    ne esek, mert felkelni nem tudok.
    De szerettem ezt a csupasz erdővilágot,
    mert itt senki se lát, és szabadjára
    engedhetem gondolataimat.
    Ha véletlen könny szökik két szemembe,
    senki sem kérdi, miért emészt a bánat.
    Bújj már a két hegy közé, s
    ne játssz velem ily tisztességtelenül.
    Haza kell érjek sértetlenül.
    Édesanyám tárt karokkal vár a kiskapuban.
    Aggódna szegény, ha nem érnék
    haza, mielőtt az esthajnalcsillag felragyog.
    Patak csobogását tehenek kolompja
    elnyomja, gazdasszonya istállóba hajtja
    esti fejésre.
    Kopasz vén fák, isten veletek,
    tavaszig még sokat pihenhettek.

    2016. január 10.

    Megjegyzés: 2015 novemberében gyönyörű napsütés volt, mikor az erdőben barangoltam.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 30
Regisztrált: 4
Kereső robot: 7
Összes: 41
Jelenlévők:
 · Erdossandor
 · Ifjabb_Tok
 · Öreg
 · SzaGe


Page generated in 0.1039 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz