Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A kabát

, 44 olvasás, Öreg , 7 hozzászólás

Ezek vagyunk

- Értse már meg, Bayer bácsi, nem akarom megvenni. Nem tudok mit kezdeni vele. – Szólt ki a pult mögül, a nagydarab, kövér, pirospozsgás hentes. Kolbásznyi ujjával a fogát piszkálta. Vele szemben alacsony, sovány öregember állt. Háta, enyhén hajlott. Olyan hatást keltett, mintha felsőtestét, hatalmas orra húzta volna előre. Karján, ódivatú, nehéz, sötétszürke, posztó télikabát lógott. Színehagyott kék szeme, esdeklőn tapadt a másik, vörös arcára.
- Legalább nézze meg, Brassói úr. Majdnem új. Alig volt hordva. Örök darab. Az ünnepre biztosan megjönnek a lányomék. Nem várhatom őket üres hűtőszekrénnyel.
- Menjen haza. – Mondta szelíden a hentes. – Késő van, be kell zárnom.
Hosszan nézett az öregember után, még a bolt elé is kiállt.
- Bolondos vénember. – Sóhajtotta.
Az estével együtt a köd is leszáll, csikorgó hideget hozott. Az utca üres volt, csak a sápadt lámpák hintették fakó fénytócsáikat a járdára. Bayer bácsi bakancsai magányosan kopogtak hazafelé. Nem sietett, otthon csak üres, kihalt lakás várta.
A kapuval szemben a padon, hajléktalan ült. Előrehajolt, kezeit két térde közé fogta, egész testében reszketett.
- Látod, nem kellettél senkinek, - mondta az öregember a kabátnak – ez a szerencsétlen meg itt fagy meg.
Ráterítette a csavargó vállára. Az fölnézett, beesett, borostás arca zöld volt a hidegtől. Nem tudott szólni, fogai hallhatóan vacogtak. Bayer bácsi két ujjával a sapkája felé bökött, majd bement az öreg négyemeletes ház kapuján.
A férfi lassan átmelegedett a nehéz felöltő alatt.
- Micsoda remek holmi, ezzel áttelelek.
Elindulva még mindig új ruhájában gyönyörködött, mikor nekiütközött valakinek. Vékony fiatalasszony futott ki az utcára hálóingben, mellette öt éves forma kisfiú, pizsamában. A hajléktalan, döbbenten meresztette rájuk a szemét.
- Áldott jó ember az én Bélám. - Válaszolt a nő a ki nem mondott kérdésre. – De ha iszik, teljesen megvadul. Várnunk kell egy kicsit, amíg elalszik.
- De hát megfagynak így. Nézze meg, a fiúnak már egészen kék a szája. Legalább ebbe a kabátba burkolózzanak be.
- És maga?
- Bemegyek a szállóba. Ott meleg van.
A fiatalasszony magukra borította a vastag ruhadarabot. Ketten, éppen elfértek alatta.
- Gyere kisfiam. Lemegyünk a pincelejáróba. Ne lássa senki a szégyenünket.
Özvegy Malackovics Oszkárné, állt földszinti lakása ajtaja előtt, és sokáig kutakodott, jókora táskájában. Végül feladta.
- A fenébe! – Morogta.
Röviden telefonált, aztán letelepedett a lépcsőre. Kevéssel később, lépteket hallott a háta mögül. Hunyorogva fürkészte a sötét pincelejárót. Az érkezők láttán, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel ajkáról.
- Maguk azok, Katikám? Megijesztettek. Tudja, annyi mindent hall az ember.
- Jó estét Malackovics néni.
- Már megint, a Béla?
- Igen. - Bólintott a fiatalasszony. – De maga miért ül itt a hideg lépcsőn? Még felfázik.
- Kizártam magam. Már hozza a fiam a kulcsot.
- Az minimum másfél óra, míg Budáról ideér. Behívnám addig hozzánk, de az uram…
- Tudom, Katikám, ne mentegetőzzék.
- Bújjon bele ebbe a kabátba. Jó meleg, és elég hosszú.
Két órával később, Malackovics Péter nézegette a felöltőt. A lámpa fényénél észrevette, hogy a fekete selyembélésbe, az akasztó alatt, bele van hímezve: Bayer Sándor.
- Az kicsoda? – Kérdezte anyját.
- Itt lakik a harmadikon. Nem emlékszel? A lánya Kanadában él. Karácsony előtt mindig őt várja haza. A postást kérdezgeti minden nap, jött-e levél.
- Jön a lánya? Vagy, legalább küld valamit?
- Dehogy! Öt, nem is, hét éve nem jelentkezik.
Az öregasszony szépen papírba tekerte a kabátot. Gondolt egyet, belemarkolt az ünnepre vásárolt szaloncukorba, és a csomagba rakta.
Másnap reggel, Bayer bácsi a küszöbön találta meg.
- Hazajöttél? Lám, hoztál is valamit.
Megszámolta a cukrokat, pontosan tíz szem volt.
- Három reggelire, három ebédre, három vacsorára, egy a desszert.
Alig végzett az elosztással, mikor megszólalt a csengő. Brassói állt az ajtóban.
- Meg van még a felöltő? Mégis felpróbálnám.
A kabát ujja valamivel a hentes könyöke alatt véget ért, és tizenöt centi híja volt, hogy tekintélyes pocakján össze tudja gombolni.
- Pontosan passzol. - Szólt reménykedve, az öregember.
- Valóban. – Nézegette magát Brassói. – Mintha rám öntötték volna. Még ünnepen is elmehetek benne. Mire tartja?
- Ezerötszáz forint. Én is annyiért vettem, 1987-ben.
- Megegyeztünk. Most nincs nálam ennyi pénz. Fél óra múlva jöjjön le az üzletbe, ott odaadom.
Egy órával később, Bayer bácsi tizenötezer forinttal a zsebében, két akkora szatyorral ért haza, hogy alig bírta fölcipelni a harmadik emeletre.
Hogy, hogy nem, a kabát, másnap reggel becsomagolva, ismét ott volt a küszöbön.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 47
Regisztrált: 6
Kereső robot: 21
Összes: 74
Jelenlévők:
 · Öreg
 · showsaw
 · Takezo
 · Vox_humana
 · wiesztdora
 · zsoloo


Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz