Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Űzött némasággal

, 33 olvasás, Pekka , 4 hozzászólás

Remény

Mikor az erdő lombjából fény szűrődik,
és suttog árnyékok felett lágy szenvedélyt

fodra az édes szónak – mint megannyi
barázdája az ősi és bölcs folyónak.
Ott simítja öblükbe éjszakák részeit
ágak morajától lenyugvó alkonyon,
hol napfény fonta keresztül az ég réseit,
bent bársony-halk mélyében dereng a szoba,
űzött némasággal fedi a kora' éjt.
Belerivall szusszanásnyi lélegzete
egy álmos sóhajtásnak; álmodik talán,
mint aki szemérmes, vagy látogatót vár -
fel sem néz rá. Bent remegve rejti a fényt
az árny – kint ölébe hull – vágyait oltván,
már oszlik az éj:… részegítve a reményt

és suttog árnyékok felett lágy szenvedélyt
mikor az erdő lombjából fény szűrődik.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Remény
· Kategória: Vers
· Írta: Pekka
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 52

Page generated in 0.0469 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz