Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Sírodon sok virág

, 110 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Halottak napja

    Ködfátyolba burkolódzott az ég,
    nem engedi át a fényt.
    Temetőkertben örök csend honol,
    halottak napján halk lépted hallom.
    Virágok, s gyertyák a síron.
    Novemberi fagyos szélben susogva,
    búcsúzva lehullanak a
    rozsdabarna falevelek.
    Emlékeimben frissen élsz,
    pedig már nagyon rég elmentél.
    Örökké látlak fonott,
    magas székeden ülve gangodon.
    Zöld pulóvered,
    kék svájci sapkád mindig rajtad volt.
    Megérkezve hozzád,
    barna szemed örömtől csillogott.
    Öledbe ülve éreztem szereteted,
    mintha óvóm lettél volna,
    s éreztem, nem hagynál el soha.
    Sírod elé guggolva,
    felidézem kedves arcodat.
    Dermesztő hideg sírkövedet
    végigsimítom,
    olyan gyengéden, ahogyan
    tetted egykoron velem.
    Mécseseket sorba rakosgatom
    sírodon, s mind meggyújtom, hogy
    fényesedve ragyogjon nyughelyed.
    Tenyeremmel felmelegíteném,
    de a hideg kő nem engedi át
    szeretetem melegét.
    Nehéz a sóhajom,
    mely fel az égig,
    hozzád száll.
    Gondolataim,
    melyek rólad mesélnek,
    képekben futnak előttem.
    Te vagy a múltam, emlékeim élteted,
    mert feledni, drága nagyapám,
    téged nem lehet.

    2019. november 02.


Megjegyzés: Magyaregregyi temetőnél.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halottak napja
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 37
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 49

Page generated in 0.0453 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz