Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Képzeletem oltára

, 15 olvasás, Csomor Henriett , 0 hozzászólás

Gondolat

Tudom, érzed a gondolataimat,
melyek feléd szállnak.
Ezernyi göröngy áll elénk,
de kanyargós utunk végén hiszem,
hogy találkozni fogunk,
s akkor majd lágyan átölelhetlek,
s simogathatom kedves, nyugodt kis arcodat.
De addig még megannyi
bánatkönnyet fogok hullatni érted.
Ha sóvárog a lelkem utánad,
képzeletemben átölelsz s megfogod a kezem.
Régóta a szívemben élsz, mert annyira szeretlek.
Tudom, törékeny drága életed,
csak egy hajszálon múlt, hogy ismerhetlek.
Hálás vagyok nagyon a sors kerekének,
hogy feléd forgatott.
Erdő közepén, hol fény szűrődik a sötétbe,
ott van az én képzeletbeli oltárom.
Zokogva borulok oltáromra,
szívem meghasad fájdalmában.
Kérlek, Istenem, adj még az én tüneményemnek
egy esélyt a gyógyulásra.
Szívem hinni és remélni szeretné, hogy van remény.
Adj újra fényt szép szemeinek, hogy
hadd láthassa ezt a kegyetlen színes világot.
Nem szabad egyedül hagynod,
ő a legcsodálatosabb tünemény,
neki még rengeteg dolga van a nagyvilágban.
Egyetlenegyszer kérlek, tégy csodát,
hogy hátralévő életét
boldogan s önfeledten élhesse.
Ámen.

2021. október 06.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15
Összes: 32
Jelenlévők:
 · gszabo
 · imreolaah
 · VDavid


Page generated in 0.0417 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz