A Nap kedvese: fénylő Hold,
ő csillagokhoz felhatolt.
Mindjárt a Napon csak nevet,
jó éjszakával köszönhet.
Bár megosztják az ég sátrát,
mindkettő más világot lát.
Egymáshoz közel, s oly távol,
de a Hold a Nappal lángol.
Vörösbe süllyedt látótér,
nászán tiltó-idő a vér.
Az idő olykor gyenge lesz,
égi ív akkor eljegyez.
Egymást végre láthatják ők,
ha a sötétség elmarad, rőt.
S, hogy mi történik akkor ott,
altatót hall'nak csillagok.
. -.
Gabriela Bredehorn: Die Sonne und der Mond
Die Sonne mag den hellen Mond,
der droben bei den Sternen wohnt.
Kurz hat er sie nur angelacht,
sogleich wünscht er ihr gute Nacht.
Zwar teilen sie das Himmelszelt,
doch jeder in der eignen Welt.
Sie sind sich nah und doch so fern,
der Mond hat seine Sonne gern.
Am Horizont versinkt Rot,
für Liebe steht das Zeitverbot.
Doch sie wird ab und zu auch schwach,
vereint sie untern Sonnendach.
Dann können sie sich endlich sehen,
die Finsternis bleibt kurz bestehen.
Und was da oben dann geschieht,
das hört der Stern als Wiegenlied.
Online látogatók:
Látogató: 100
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23 
Összes: 125
Jelenlévők:
