Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szívet tépő magány

, 31 olvasás, Csomor Henriett , 4 hozzászólás

Gondolat

Egyszerűen félek a
magány gondolatától.
Teljesen egyedül maradni
maga a pokol.
Még a csendet is hallom.
Igazán nyomasztó,
mikor az óra ketyegése
hangosabb, mint maga az élet.
Nincs senki más,
aki elrepítene a táncparkettre
s pörögni – pörögni,
míg a lábam el nem fárad.
karjába kapna imádott társam,
kivinne a friss éjszakába.
Leülnénk a fenyő tövébe,
előttünk kis patak szinte
zenélve csobog.

De sajnos a magány nem
ilyen egyszerű, mint a gondolat
amely szabadon szárnyal.
Sok csatát kell
vívnom magammal,
egyet nem szabad elfelejtenem:
szeretni mindörökre.
Rettegek, hogy egyszer
egyedül maradok.
Hisz az idő véges.
S az is itt hagy,
akit nagyon szeretek,
az édesanyám.
S akkor a magány
súlya ezerszer nagyobb lesz.
Mert nem lesz senki,
aki azt mondja, ne félj,
egyszer boldog leszel.
Félek az ismeretlentől
ami még hátra van.
S nem tudhatom,
fogja-e valaki majd a kezem.



2012. december 2.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 41
Jelenlévők:
 · Kankalin


Page generated in 0.0825 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz