Lassan besétál a harmatos virradat,
felhők mögé bukik a hold.
Bágyadtan, de még feljön
ma a nap az őszi tájra.
S ahogy kinézek az ablakon,
belül valami öröm támad bennem.
Szemem nem káprázik,
csak látja a színes csodát.
Amit az éjjeli szél összesöpört,
azt a színes paplant,
amin csilingelő barikák
végigrohannak.
Szinte zene füleimnek
az avar ropogása.
A tó felől köd száll le,
egy madárka épp most tollászkodik.
Kicsit aggódik fiókái után.
A nyár végével elhagyták
a biztonságot adó nádast.
Hintaszékemben ülök,
gőzölgő kávémat kortyolom.
A reggelek még zajosak, mert
édesanyámmal beszélgetünk.
Hisz az éjszaka nem láttuk
egymást, s oly jó érzés szavaiba,
s nyakába csimpaszkodni.
Öregszem, s vannak sötét
pillanataim, mert az élet
minden perce nem a
boldogságról szól.
De ott van édesanyám,
akit jobban szeretek, mint valaha.
S itt van az ősz, ami évről-évre
szebb valamiért nekem.
S e dolgokért imádok élni!
2013. november 8.
Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 1
Kereső robot: 9 
Összes: 23
Jelenlévők:
