Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Álomtalan

, 32 olvasás, majkopolo , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Álomtalan világban bolyongok.
Tejfehér köd, szürke emberfoltok
benne, láttukra borzongok.

Hangjuk ordító némaság.
Meghallva gondolkodom, nem lenne-e jobb
meghalva, hátha a másik oldalon kevésbé
szürke a folt, és tisztább a lég,
a mennyei ég alatt fejükben mennyei szikra ég, és gondolatuk nem bódító léhaság,
nem ordít a némaság.

Kerülök egyet messzi tájra.
Színes emberre várva, kit barátnak mondhatnék.
Leülnénk zöldellő mező füvére, csillagok
arany-füzére fejünk fölött, csak beszélnénk
napokig, és beszédünk lenne néma ordítás.
Elménk tengelye nem lenne törött, örök rend benne az idea
és nem ocsmány lét-torzulás.

Színes barátok a szürkék fölött.
Álmodó lelkek az álomtalan világ atomjai között. Jöhetnének az ember-foltok, hallgatni és hallani. Szemüket lehunynák, lelküket kinyitnák, és mindőjük lenne társ.
Néma lenne az ordítás.

Addig is bolyongok, míg az álom el nem nyom. Míg fáradt lelkem visz tovább,
álomtalan, ködös világon át.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: majkopolo
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 37

Page generated in 0.0421 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz