Elvész éjjel az idő, majd megtalálják,
hamuszagú hajnal vánkosán.
Elfogy a tegnap, s újra lobban,
letér az útról, mint félkezű magány.
Egy matrózlegény húzza vitorláját,
a hajó most csendesen halad.
Hiába kiáltott, partot csak akkor ér,
ha csillagok mutatnak utat.
Elvesztem én is, százszor és ezerszer.
Nem az voltam, kinek lennem kell.
Így bűnösön, árván haladtam,
de ültetek még fákat
és földes kézzel indulok el.