Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A semmiből épített birodalom

, 29 olvasás, imreolaah , 0 hozzászólás

Megemlékezés

Nagyszüleim háza, hol édesanyám is született négy testvérével, utcafronti ház volt, kis ablakokkal. Tövében fakerítés a virágoknak. A földdöngölt, 1 szobás, 1 kamrás, 1 konyhás ház padlásán galambok fészkeltek. A “padra” zöld hálón át léptünk be hozzájuk.
Jól emlékszem, ahogy az udvaron nővéremmel a fagyott jégen csúszkáltunk, s télen az ágyon kukoricát morzsoltunk.
Emlékszem a bútorokra is a félhomályban. Középen a kerek asztalra, minek alján egy doboz volt a belőle kilógott zoknikkal. Még tapintásukat is megőriztem, milyen kemények voltak. Az ajtó jobb oldalánál állt a nagy szekrény, - mibe édesanyám viharok idején elrejtőzött -, tetején a citera, min Mamám játszott.
Most végiggondolva, különös, hogy heten éltek ott. Petróleumlámpa fényénél tanultak. Édesanyám nyolc éves volt, mikor először csodálhatták meg a vezetékes villany fényét. Ételt hűteni az ásott, udvari kútban tudtak.
Nagyapámnak, sajnos csak figyelő árnyékára emlékszem, s az általa készített, kerekded formájú légycsapókra. Fekete gumilapból vágta őket, s botra erősítette madzaggal… Aztán láttam a ház közepén felravatalozva, felöltöztetve, temetőszagú virágok között. Aznap sokat kellett csitítani minket, gyerekeket, mert rohangáltunk, nevetgéltünk a sírok között, míg Őt temették. Öt éves voltam ekkor.
Azt mondta róla édesanyám, hogy hétvégente: " Úgy vártuk haza, mint a Messiást! ". Néhány napos kis csirkéket, nyulat, vagy pelyhes kiskacsát tett a gyerekek takarójára. Így, csendes mosollyal ébresztette őket. Zöld, aprócska cukorkát hozott, de aztán szinte csak következő hétvégén látták, mert inkább a kocsmában időzött. Szomorú, ha ez így volt! S, hogy édesanyám tizenhat évesen, apja italtartozását egyenlítette ki kapálással, a kocsmáros kertjében.

Sajnálom Ujj Gábort, nagyapámat! Vajon mit élhetett át, hogy ennek a semmiből épített birodalomnak a közepén, szomorúan ivott? Vajon kapott- e kellő tiszteletet, szeretetet és megértést élete során?
Nagyszülei, az 1862-63-as súlyos, aszályos évek után, Újvárosról (Balmazújváros) érkeznek ide az első telepesek között... Akkor még csak erdő és bozótos volt a mai falu helyén. Újlétát két utcára bontotta az ide érkező kétgyökerű nép: Magyar utca, Német utca. Csak ennyi állt a térképen. Házakat, iskolát, templomot, s temetőt... Mindent ők hoztak létre... Milyen kevés idő juthatott a gyerekekre? A férfiak közös magtárat alapítottak, hogy elkerülhesség a korábbi éhezést. Így találtam ükapám nevére, Új Istvánra, ki 1 véka gabonát adott a magtárba. Ezt az építményt a Sóstói Falumúzeum őrzi. Ugyancsak ott láthatóak az első iskola berendezési tárgyai, melynek padsorában dédapám és nagyapám is ülhetett. (Családunkban névelírás történt, “Új”-ról “Ujj”-ra változott.)

Az első temetőt a Paula-hegy lejtőjén jelölték ki. Ez az inkább dombocska, egy német asszonyról kapta a nevét. Még láttam ott kisgyerek koromban néhány ferdén álló, vagy földre esett, csónak alakú fejfát. Ezekről jogosan mondják: "Addig állnak fenn, míg az emlékezet. ” Itt voltak ük és dédszüleim sírjai. Dédnagyapám 1870-ben született. Feleségével, Zákány Margittal, - s talán gyermekeivel együtt -, Amerikába vándorolt. A kettő hétig tartó hajóút azon a szigeten ért partot, karámszerű fogadóállomáson, ahol most a Szabadság-szobor áll. Az ide érkezőket gyakran megalázták, s orvosi vizsgálat után, az öregeket, betegeket visszaküldték Európába. Nagyon valószínű, hogy ők 1900 után érkeztek az “új hazába”, s az biztos, hogy csak egymaga tér vissza 1915 táján. Én vigyázok az egyetlen emlékre: dédapám akkori amerikai fotójára.
Talán ükapám halálhírére jön vissza, mint elsőszülött? Vagy a háború miatt? S aztán nem tud visszamenni pénzhiány, vagy hazaszeretet okán? Nem tudom. Mindenesetre pártfogója lesz egy kétgyermekes özvegy asszonynak, Gacsó Juliannának, - kinek szülei Hajdúböszörmény polgárai voltak idetelepülésük előtt. Ő lesz a dédnagyanyám. Az 1870-ben született dédapám, fia érkezésekor már 51 éves. Ez a kisgyerek, Ujj Gábor, az én nagypapám. Első nehézség az életében, hogy házasságon kívüli. Majd össze ismertetik vele a nála kettő évvel idősebb csípőficamos lányt... Huszonnégy éves, mikor végetér a II. Világháború; Harminchárom éves, mikorra mind az öt gyermeke megszületik… Biztosan nem tudtak vele eleget törődni, s házastársa sem tudja a sok gond mellett igazán támogatni és tisztelni. Keresi, milyen a szeretet. Hol vasútnál, vasgyárban, majd építkezésen dolgozik egész héten. Munkásszállásokon lakik, ahol szegénység és züllés van szeretetlenséggel. Hazaviszi a cukorkát, ölbe teszi a pici állatokat, s e közben küzd az életével. Nem tudja hogyan, mit kellene tennie...
Tudom, hogy nézett engem. És tudom, hogy ölbe vett. S talán gondolt közben apja Amerikájára… És csak szeretett!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Próza
· Írta: imreolaah
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 25
Jelenlévők:
 · gszabo


Page generated in 0.0261 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz