Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Többet ér minden szónál - 1/11

, 19 olvasás, Hypnos , 0 hozzászólás

Fantasy

Irina hangosat nyögve kinyújtózkodott, lerugdosta magáról a takarót és felült. Szőke lobonca mögül álmosan hunyorogva nézett körbe a szobában, majd egy nagyot és hölgyhöz egyáltalán nem illőt ásított. Az ajtó zörögve kinyílt és Aliya lépett be, az arcára azonnal kiült a bosszúság.
– Már megint ez, Irina?
A szőke lány fel sem nézett, csak az ágya szélén ülve vakaródzott tovább.
– Micsoda? – ásította.
– Mit micsoda? – csattant fel Aliya. – Mindjárt itt a rektorasszony, te meg még csak most keltél fel. Ráadásul megint olyan körülötted minden, mint egy disznóólban.
Irina unottan oldalra fordította a fejét. Az ágya végében lévő kis szekrényén gyűrött halmokban hevertek a ruhái. Az ágy sarokgombján a bugyijai függtek és az egyik cipője, a másik az ágy alól kandikált ki valami másik ruhadarabbal, könyvekkel és papírokkal együtt.
– Szedd már össze magad egy kicsit! – Aliya arca egészen kipirosodott. Karba tette a kezeit és a szobatársára meredt. – Csodálom, hogy egyáltalán fürdeni szoktál.
Irina benyúlt a haja alá és hátracsapta az arcából.
– Most mit izgulsz? – mondta és újabbat ásított. – Nem mindenki olyan rendmániás, mint te.
– Elég baj az! És azért izgat, mert ha a rektorasszony meglátja, megint nekünk kell rendet raknunk utánad.
– Vikát mégsem hallom panaszkodni.
– Mert Vika nem tud beszélni, te gyagyás.
Vika a neve hallatára felpillantott az Ena Elherin verseskötetből. A szoba másik végében, az ágyán feküdt. Már fel volt öltözve, barna haját a tarkója mögött fogatta össze egy szalaggal, még a sminkjét is megcsinálta, amit Aliyától tanult. Figyelte a két lányt, ahogyan vitatkoztak. Nem zavarta különösebben, már hozzászokott. Szinte minden reggel összevesztek valamin, ha nem reggel, akkor napközben valamikor, de nap nem telt el anélkül, hogy egymásnak ne estek volna.
A tekintete Aliya vékony alakján akadt meg. A lány hosszú, éjfekete haja rendezetten és ápoltan omlott a vállaira. Az arca smink nélkül és az indulattól kipirosodva is szép és hibátlan volt. Elképesztően magas is volt, ami Vikát még ennyi év után is ámulatba ejtett. Biztos volt benne, hogy magasabb a legtöbb férfinál is. Egy tündevérű nemesi família sarja volt, tünde felmenőinek köszönhette kivételes külsejét.
– Elegem van abból, hogy állandóan utánad pakolunk – mérgelődött tovább Aliya. – Direkt azért csinálod, hogy velünk szúrj ki? A rektorasszony megint le fog küldeni a konyhába mosogatni. Ezt akarod? – A lány elhallgatott egy pillanatra, majd nagy meggyőződéssel folytatta. – Ezt akarod. A futárfiú miatt, ugye?
Irina leugrott az ágyról és fehér hálóingében Aliya elé állt. Hosszú, fenékig érő szőke haja köpenyként ölelte körül. A magas lány előtt még apróbbnak tűnt.
– Na és ha igen? – Irina dacosan felemelte kócos fejét, hogy a magas lány szemébe tudjon nézni. – Nekem is jogom van, hogy szórakozzak néha-néha, nem?
– Nem, hogy ha nekünk kell takarítanunk utánad – Aliya a csípőjére tette a kezeit és olyan pózt vett fel, ami Vikát a saját anyjára emlékeztette, amikor a bátyjait dorgálta, ha rosszat csináltak. – Meg szabályellenes is.
– Szabályellenes! Remegek a félelemtől – gúnyolódott az apró lány. – Húzd már ki az alabárdot a valagadból, Aliya. Senkit nem érdekelnek a szabályok. Meg végzősök vagyunk. Hamarosan úgyis megszabadulnak tőlünk. Mit számít, ha megszegek pár jelentéktelen szabályt kifelé menet?
Aliya rosszallóan ráncolta össze tökéletes vonalú szemöldökét.
– Talán el kellene mondanom a rektorasszonynak – mondta. – Aztán ha nem tudsz majd járni enyelegni a futárfiúval, akkor talán megtanulod követni a szabályokat, de főleg takarítani magad után.
Irina összefonta a karjait, arcára flegma mosoly kúszott.
– Mondd csak el. Aztán én is elmondom neki, hogy nézzen utána kik szoktak sóhajtozni bizonyos estéken a fürdőházban.
A magas lány szemöldöke felkúszott a homlokára. Vika összébb húzta magát az ágyon.
– Én nem tudom kik azok, de biztos szabályellenes, amit csinálnak – folytatta vigyorogva a szőke lány. – Meg azt is észrevettem, Aliya, hogy egy ideje te hordod Vika medvefog nyakláncát. Kíváncsi vagyok, miért.
Aliya ösztönösen a bőrszíjon függő medvefogra markolt és olyan pillantást vetett Irinára, ami nem volt éppen szívélyesnek mondható. Vika felemelte a verseskötetet annyira, hogy csak a szemei látszódtak ki mögüle. Az arcát elöntötte a forróság.
– Látod, én is tudok undok lenni.
Aliya éppen visszavágott volna valamivel, de az ajtó hirtelen zörögve kitárult és egy elegáns, sötét ruhába öltözött nő lépett be. Az ablakokon beszűrődő fény megcsillant a dekoltázsába simuló ezüst foglalatban pihenő vörös ékkövön és szigorú, fekete szemein, amikkel végignézett a három lányon.
Aliya azonnal kihúzta magát, maga mellé rántotta Irinát, és tiszteletteljesen lehajtotta a fejét. Vika ledobta az ágyra a könyvet és botladozva sietett melléjük.
– Rektorasszony – köszöntötte halkan Aliya a belépő nőt.
Gallena Telarissa rektor lassan közelebb lépdelt hozzájuk. Vika akaratlanul is felpillantott és megdermedt, amikor összeakadt a tekintetük. A mágusnőről sugárzott a tapasztalat, a tekintély, a hatalom, de a kor az egyáltalán nem.
A rektor szó nélkül tovább lépett és a fölé magasodó Aliyán nézett végig, végül a vakaródzó Irina előtt állt meg. A lány arcát teljesen eltakarta a szőke hajzuhatag.
– Úgy látom, Irina, visszavágysz Vingul csatornáinak mocskába, ahonnan előrángattak – szólt Gallena Telarissa kifejezéstelen hangon. – Mosdass meg egy disznót, adj rá szép ruhákat, attól még egy disznó marad.
Irina elvigyorodott, fehér fogai kivillantak szőke hajának függönye mögül.
– A konyhában töltött számos alkalom, úgy tűnik, hatástalan volt – folytatta a mágusnő. – A legközelebbi dolog Loc Gossiában egy csatornához a mosodában van. Sajnos félek tőle, hogy ott sem tanulnál semmit.
A rektor Aliyára emelte a tekintetét.
– Dormaris kisasszonynak mindig példás volt a magatartása és mindig makulátlan rendet tartott. Igazi viradori úrihölgynek nevelték. Tőle tanulhatnál egyet s mást – Aliya büszkén kihúzta magát. – És fogsz is, ugyanis ő és Vika is veled fog tartani.
A magas lány sötét szemei elkerekedtek. Vika is meglepetten pislogott. Irina felhorkant mint egy malac, ahogyan próbálta visszafojtani a kitörni készülő nevetését.
– De, rektorasszony, én…
– Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna a véleményét, Dormaris kisasszony – szakította félbe Aliyát halkan, de mégis erélyesen Gallena Telarissa. Egy utolsó pillantást vetett mindegyik lányra, aztán sarkon fordult és elindult kifelé, de az ajtóban megtorpant. – És hozzátok Irinát olyan állapotba, ami egy leendő mágusnőhöz illik. Javaslom siessetek, a későknek nincsen reggeli.
Miután az ajtó zörögve becsukódott a rektorasszony mögött Aliya de Dormaris gyilkos pillantást vetett a saját nevetésével küszködő Irinára.
– Egy napon, amint kitaláltam hogyan, el foglak átkozni – sziszegte a lány.
Az apró, szőke lány nem bírta tovább és visító nevetésben tőrt ki. Olyan jól mulatott, hogy Vika is elmosolyodott rajta.
– El sem hiszem, hogy ő tökéletességét nevezték ki a cselédemmé. – Irina a szemét törölgette. Alig kapott levegőt.
– Nem vagyok a cseléded – morogta Aliya. – És öltözz már, mert elkésünk!
– De nem tudok rendesen felöltözni. Öltöztess fel! – Irina széttárt karokkal, színpadiasan rádőlt az ágyára.
Aliya felmordult, nekiesett Irinának és lerángatta róla a hálóinget. A szőke lány nevetett, visongott és kapálódzott közben. A fehér hálóing átrepült a szobán és a két lány birkózását némán kuncogva figyelő Vika lába előtt ért földet. Felvette, még őrizte Irina testének melegét.
A küzdelmet figyelve Vikának eszébe jutott egy romsdali mondás, amit még a nagymamájától hallott: “Olyan vele, mint egy disznóval dagonyázni. Csinálod egy darabig, mire rájössz, hogy ő ezt élvezi. ”
A küzdelem hevesen folyt tovább, az ágy nyikorgott és kopogva ütődött neki a falnak.
– Ne húzd a hajamat! – kiabálta Irina.
– Akkor maradj nyugton! – förmedt rá Aliya.
– Olyan durva vagy!
– Megérdemled!
Aliya végül felállt és feladóan Vikához fordult.
– Légy szíves, csinálj vele valamit, mielőtt megfojtom. Addig én összerakodok meg keresek neki valami ruhát.
Irina az ágyon, immár meztelenül, elterülve lihegett, majd felnevetett.
– Ne vihogj, tápászkodj fel! – parancsolt rá a magas lány és nekilátott összeszedni a szétszórt holmikat.
Vika odalépett és egy mosollyal az arcán nyújtotta ki a kezét Irina felé. Az apró lány huncut arckifejezéssel engedelmesen felállt. Hosszú haja szinte ruhaként borította be meztelen, karcsú testét eltakarva apró melleit. Vika leültette a saját ágyára, a kis szekrénye fiókjából elkotorta a fésűjét, a lány mögé ült és elkezdte megfésülni. Irigyelte Irina haját és szörnyen bántotta, hogy nem törődött vele rendesen.
– Vika sokkal ügyesebb és gyöngédebb, mint te – szólalt meg Irina. – Tanulhatnál tőle egy kis kedvességet.
– Ez rólad is elmondható – vágott vissza Aliya. Végignézett a ruhákon, amiket összeszedett az ágyra. – Van bármid, ami nem úgy néz ki, mint amit egy kutya szájából rángattak elő?
– Az ágy alatt nézted már.
Irina nagyokat vihogott Aliya morgolódásán, miközben az a földön térdelve az ágy alatt turkált. Vikát is meg-megrázta a nevetés, de aztán el is szégyellte magát. Egy pillanatra abbahagyta a fésülést, az ujjaival mágikus jeleket formált, majd megérintette Irina halántékát.
– Nem kellene ilyennek lenned vele – küldte a telepatikus üzenetet.
– Tudom, de olyan vicces – válaszolta vigyorogva Irina.
– Nem vicces! – kontrázott rá Aliya.
Kirántott egy ruhát az ágy alól kisebb porfelhőt kavarva. Lerázta, de tiszta piszok volt, félredobta egy kupac tetejére, ami úgy tűnt a mosandókból állt. Nagy kupac volt. Végül sóhajtva felkapott egyet, megvizsgálta, majd Irina ölébe dobta.
– Itt van, ez vállalható – mondta. – Siessetek! Nem kell tökéletesnek lennie, csak prezentálhatónak.
– Na, a rektorasszony nem fog örülni, ha tökéletesnél kevesebbet produkálsz – szúrta oda Irina.
– Ha rólad van szó, nem hiszem, hogy magas elvárásai lennének – vágott vissza Aliya.
Vika rendesen kifésülte Irina haját, valószínűleg hosszú idő után először. Aliya közben bepótolta a sminkjét, amit soha nem hagyott ki, mióta az akadémiára került. Az apró, szőke lány felvette a kissé gyűrött ruháját, amit eligazgattak rajta, amennyire csak tudtak.
A szobájuk ajtajának zörgő csattanása kísérte őket végig a folyosón, ahogyan rohantak le az étkezőbe.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: Hypnos
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 30
Regisztrált: 1
Kereső robot: 46
Összes: 77
Jelenlévők:
 · imreolaah


Page generated in 0.0521 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz