Forradalmat indítanak bennem,
Gondolatok ezrei.
Mond mit kell tennem,
Térdeljenek elém soraim képei.
Kulcsolják imára ujjaik,
Nem tágítok a sorstól.
Némasággal áldotta meg szám,
Szívem írással kárpótol.
Üres téren, életet nem látni,
A hangok nem léteznek maguk.
Ha nem hallják meg az írást,
Írásomhoz ne is legyen szavuk.
Miért nem mozdul a kéz,
Mi ütött a tintába?
Kikopott a tollból agyam,
S, hegyet nem látok a pusztába?
Legyen már vége!!
Had engedjem megszökni...
Ne fojtson torkon a kín,
A kútból forrásvíznek kell feltörni!
Majd mező virágai lepnek el,
Pillangók szárnya kápráztatja világom,
Füstbe fonom a zöld mezőt,
És álmom ajtaját feltárom.
Lehull a lakat, nehéz,
Koppan akkorát a földön!
Hallani keservét a feltört padlónak,
De kinyílt végre a börtön.
Felszabadult gondolatok,
Osonnak szerte szét félve..
Üres lapokat remélnek,
Kezem pedig megmozdul végre.