Gyötrő gondolataim kerengnek,
mint egy holló a halál fölött,
végtelennek tűnő éjszakákon
fájó s homályos álmok között,
a csillagokhoz vezető utat
keresem a fellegek mögött.
Határokat kutatok a földön,
s állandóságot az időben,
az összegyűlt évek fáradalma
zaklatja már vénülő szívem,
keresem mi voltam és mi vagyok,
mi maradt belőlem e lényben,
amivé lettem, idők tanúja,
megbízható és tárgyilagos?
Avagy romboló és szenvedélyes,
örvényekben sodródó harcos,
ki ordít, míg a halál eléri,
s belehal abba, hogy magányos?
Nem akarom e halotti kocsmát,
s pince magányát sem akarom!
Unom, hogy mardos engem a harag,
mert népem, mint az igás barom,
bár szenved, mégis kérődzik bénán.
E hazug létet nem akarom!