Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ahol a nap mindig korábban kel - 16. rész

, 33 olvasás, Sutyi , 0 hozzászólás

Ezerszín

A szél az út egyik oldalán dűneként fésülte a homokot egybe, s azon túl már nem csak az aszfaltutat borította be, hanem a szélvédőre is jócskán juttatott belőle, mintha egy játékos gyerek időnként egy-egy homokozóvödörnyit hintett volna feléjük.
Gábor meredten figyelte az utat, s összeráncolt homloka redőiben megültek az izzadságcseppek.
Sejtette, ez nem a trópusi forróságtól van, hiszen a kis topolinoban működött a klíma, hanem az idegességétől. A némasága is azt bizonyította, hogy az agya lázasan kutatta a kiutat.
A hírekben már este jelezték a tájfunt erre a térségre, s a szél erősödése is erre utalt. Talán ha húsz kilométerre lehettek Kantontól, amikor valahogyan letértek az autópályáról. A vidék holdbéli tájat idézett, egyhangú kietlensége félelmet szült, melyet egyikük sem vallott volna be a másiknak.
Akkor a távolban mintha egy épület bukkant volna elő a homoktengerből...


Ez a hosszú májusi hétvége ígéretesen indult. A kínaiak egyik legnagyobb ünnepe alkalmat adott arra, hogy frissiben vásárolt kínai autójukat kipróbálják.
A Duanwu ünnep mondai eredetét tekintve emlékezés Quyuanra a 3. században Chu országban élt költőre, aki miután az ellenség elfoglalta az országot a Miluo folyóba ugrott és meghalt. Reá emlékezve a Dél-Kínában fekvő Jangce folyó alsó szakaszánál megrendezik a sárkányhajók versenyét. A legenda szerint, miután az emberek észrevették, hogy a költő elmerült a folyóban, hajóra szálltak, s a megmentésére siettek.
Ez az ünnep hatalmas tömegeket vonzott a Pearl River partjára is, akik egymást lökdösve, taposva igyekeztek valamit látni a folyón lecsorgó sárkányhajókból.

A pár hónap alatt kialakult tömegfóbia, s a trópusi forróság arra ösztökélte őket, hogy inkább a Dél-kínai tenger partja felé vegyék az irányt.
Zhuhai (Csuhaj) mindössze százhat kilométer távolságra volt Kantontól. Ráadásul az út nagy része autópályán vitt. Igaz navigátort nem használhattak, mert a kínai kormány nem engedte feltérképezni az országot, így a munkaidő végén összedugták a fejüket Jinsonggal és Shazouval, s egy térképen millimétereként böngészték végig az útvonalat, melyen bármily furcsa javítanivaló is akadt. A kollégák figyelmeztették őket, hogy sok helyen nincsenek kiírva angolul az érintett városnevek, így különösen ügyeljenek a lehajtásnál.

Pénteken késő délután jelentkeztek be a tengerparti szállodába, s kihasználva az olcsó taxitarifákat tíz yuanért (egy euro) a város központjában lévő Gongbeibe hajtattak.
A helynek tipikus keleti bazár hangulata volt. A többszintes csarnok termeit a padlótól a mennyezetig megtöltötték a világhíres márkák (ruhák, cipők, táskák, parfümök, műszaki cikkek, telefonok... stb.) olcsó, silányul, vagy kicsivel jobban elkészített változatai. A kollégáktól tudták, hogy a kínaiak büszkék arra, hogy ők milyen tökéletesen másolnak. Itt is lépten-nyomon tolták az orruk alá az áruikat, nem is titkolva, hogy az nem „original” hanem „original copy”.
A zenei DVD-k végeláthatatlan sorát tartalmazó polcokon böngésztek, amikor egy kínai férfi megérintette Gábor karját, s egy „hello” kíséretében egy függöny felé intett a fejével. A benti félhomályban kiválasztottak két Bee Gees koncertfelvételt, melyet kemény alku után féláron vásároltak meg. Igaz kipróbálni nem lehetett, s mint később kiderült, még pár fillért sem ért meg a silány felvétel.

Másnap reggel Macaoba, „ Ázsia Las Vegasába” készültek, melynek szárazföldi határátkelő kapui éppen itt a városban voltak.

A kapuknál a szokásos irdatlan nagy tömeg, bár valamelyest segített, hogy a tíz kapuból kettőt külföldiek számára nyitottak. A határ túloldalán beszálltak az egyik panorámás buszba, mely a Taipa szigeten lévő Venezian Hotelbe szállította őket.
Az időjárás aznapra kissé elkomorult. A napot szürke felhők takarták, s a tenger felett úszó pára misztikussá varázsolta a vidéket. Az aprócska szigethez a dél-kínai tengeren vezetett az út, Kína tengerre épült útjainak egyike.
A hotel földszintjét hatalmas casinó foglalta el, ahol a mende-mondák szerint az újgazdag kínaiak mosták tisztára pénzüket.
Mivel nem akadt elverni való pénzük, csak éppen keresztülhaladtak a termen a liftig, melyből kilépve a harmadik emeleten egy apró Velence tárult a szemeik elé St. Mark Térrel, a Grand Canalon ringatózó gondolákkal, Rialto híddal, híres európai márkák áruit kínáló üzletekkel, s kávéházi teraszokkal.

A félszigetre visszatérve még egy rövid sétára futotta az idejükből, mely elegendő volt arra, hogy Macao legnagyobb kaszinóját a Lisboa-t kívülről megcsodálják, s tegyenek egy sétát a környéken, melynek érdekessége az épületek sokszínűsége volt.

Macao 1999-ben került vissza Kínához, addig portugál gyarmat lévén, kultúrák találkozóhelye volt. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint a Szt. Pál székesegyház, amelyet olaszok terveztek, japánok építettek, portugálok használtak, és amelyet egy kínai tájfun döntött romba. Így manapság már csak egy homlokfal maradt belőle mementóként.
Körülötte a keskeny kis utcák épületei mediterrán hangulatot árasztottak, s visszahoztak valami kis ódon fuvallatot a régi portugál gyarmati korból. Közéjük, mintegy ellenpontként hipermodern huszonegyedik századi épületek ékelődtek...

Vasárnap délelőtt még ellátogattak Zhuhai egyetlen, igazi történelmi nevezetességéhez. A New Yuan Ming Yuan Palace egy hatalmas parkban fekvő palota, amely a pekingi Winter Palace pontos mása. Ez utóbbit a gyarmati korban, a második kokain háború során (1860) az angol és francia katonák Pekinget is végigdúlva teljesen leromboltak. Az épületek a tradicionális kínai építészet jegyeit viselik, s a Ming és Qing dinasztiák idején lakták azokat.
Egy elektromos autóval járták körbe az épületeket, s gyakran megálltak megcsodálni a dúsan faragott, festett faépületeket, a márványszobrokat, vagy csak egyszerűen a tóparti dúsan burjánzó egzotikus növényzetet.
Szerencséjük volt, mert a kijárat előtt még részesei lehettek egy színpompás előadásnak, melyben a szereplők korhű öltözetben szórakoztatták a trónuson helyet foglalt császári párt...


-Nézd, az ott a távolban olyan, mintha egy erődítmény lenne-érintette meg Gábor karját.
-Remélem nem kerülünk még rosszabb helyzetbe-komorult el a férje.
A magas kőfal tetején szögesdrótok meredtek az ég felé, s ahogy közelebb értek a kapu előtt strázsáló két őr közül az egyik elindult feléjük, s széles karlendítése egyértelmű „megállj”-t parancsolt.
Elővették az útlevelüket, melybe be volt ragasztva a munkavállalói „Z” vízum, de ez meg nem volt elég ahhoz, hogy elmagyarázzák hogyan kerültek ide, s megkérdezzék hogyan juthatnak vissza az autópályára.
Csak a kínai kollégák segíthették ki őket szorult helyzetükből. Gábor felhívta Jinsongot, s angolul kért segítséget.
Jinsong kínai tolmácsolása után az őr készségesen útbaigazította őket, s így még a tájfun kitörése előtt elérhették a várost.

Amikor Phoenix City kapujában lévő körforgalom közepén a hatalmas aranyozott főnix madarat megpillantották fellélegezhettek, mit sem törődve a nyomukban megérkezett özönvízszerű égszakadással.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 40
Jelenlévők:
 · entizenharom


Page generated in 0.0405 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz