A HALÁL
No mondd csak, hát még mindig nem fárasztott ki
meddő harcod ellenem? Nem volt még elég?
Lásd, hogy engem dicsér mind, ki kész eldobni
szánalmas, mocskos, kiúttalan életét.
Értem nőnek a keresztek s a kopjafák,
nekem sír a kés, velem dalol a méreg,
míg mi a tiéd, gyalázatát hordja rád
s éltével is nekem ad csak dicsőséget.
AZ ÉLET
Bolondokat beszélsz, mindig is így tettél,
elhiszed még most is mindazt, ami hamis,
belőlem van minden, ami hozzád megtér,
nekem zúg a sírás, nekem szól a dal is.
Általam nő gyönyör a szeretkezésben,
miattam csillog az újszülöttek szeme,
nevetésből, könnyből is megkapom részem
s a te jussod üresség – boldog vagy vele?
A HALÁL
Hah! Te volnál hát minden? Mindaz, mit oly nagy
gőggel képzelsz magadénak, elhal végül,
bíborpatakjai mind-mind belém folynak
és a rothadásból semmi meg nem szépül!
Nagy háborúm ellened megindul egyszer
s a holtak halma az egekig nő velem,
mindent és mindenkit énbelém temetsz el,
zokogj, mert elmúlsz – enyém lesz a győzelem!
AZ ÉLET
Gőg csak benned van. És hatalmas háborúd
a tébolyé, át nem törhető fekélye,
már minden iszonyú terhével ráborult
fakó valódra, az értelmed szemére.
Már nem bízom abban, hogy árnyas homlokod
az igazságból valamit is megneszel,
egy napon minden szégyenkezést elhagyok
s bizony te akkor már régóta nem leszel…
(2006)
Online látogatók:
Látogató: 21
Regisztrált: 1
Kereső robot: 20 
Összes: 42
Jelenlévők:
