Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ahol a nap mindig korábban kel - 14. rész

, 47 olvasás, Sutyi , 0 hozzászólás

Ezerszín

Xin már messziről kitűnt az étterem bejáratánál állók közül nem csak a nyúlánk termetével, vállig érő göndör fekete hajával, hanem vörös selyemből készült qipao ruhájával, melyen az élénk szín mellett feltűnő virágokból álló bordűr volt. A kínaiaknál a vörös szín szerencsét hoz, s ezért az esküvőn viselt hagyományos menyasszonyi ruha, sőt a vőlegényé is vörös színű. Általában a választott három ruha közül az egyik fehér -hasonló az Európában viseltekhez - de ekkor a vőlegény is fehér szmokingot visel, mert a fekete szín szerencsétlenséget hoz.
A hagyományos kínai esküvőt szűk családi körben, már egy héttel azelőtt megtartották Xianban, a lány szülőhelyén, ezt a vacsorát most a kollégák tiszteletére adták.
A meghívó egy elegáns étterembe szólt a Jinsui Road-on.

A bejáratnál kétoldalt várakozott az ifjú pár, s az örömszülők a vendégek fogadására.
Xin édesapja katonatiszti egyenruhában üdvözölte őket.
Ezután végképp nem volt kétséges számára, hogy a lány még véletlenül sem keveredhetett kalandba európai főnökével.
Úgy tűnt, Gábor számára is világossá vált, hogy a szálakat inkább Xin karriervágya mozgatta.
Búcsúzáskor, viszonzásképpen, meghívták az ifjú párt és a közvetlen kollégákat egy igazi magyaros ebédre Phoenix Islandra, a következő hétvégére.

Vasárnap késő délelőtt már majdnem teljes létszámban foglaltak helyet vendégeik a nappali kanapéján. A német származású Stephan nem csak kínai feleségét Xiut hozta el, hanem a náluk vendégeskedő nyolc éves forma rokon kisfiút is. De a meglepetés mégsem ez volt, hanem egy hatalmas csoki nyuszi, amellyel a férfi felidézte, hogy ezen a hétvégén otthon a feltámadást ünneplik.
A következő pillanatban Jinsong dugta be a fejét az ajtón, ajkán a már megszokott huncut mosollyal, amely, mint kiderült, nem volt egészen alaptalan. Addig be sem lépett a nappaliba, amíg Gáborral hosszas sutyorgásba merülve, engedélyt nem kapott rá. Ekkorra már minden tekintet rájuk szegeződött. Jinsong kezében egy műanyag zsákba többszörösen betekert, és leragasztott zöldesbarna, tüskés növény volt, mely leginkább egy hatalmas vadgesztenyéhez hasonlított külsőleg, s mely ilyen hermetikusan elzárva a külvilágtól is orrfacsaró szagot árasztott. Gyorsan elsüllyesztették a hűtőszekrény mélyére az „illatos” ajándékot, amelyről kiderült, hogy egy durian nevű ismert, és borsos árú kínai gyümölcs, mely rothadó húshoz hasonló szagot áraszt, a belseje viszont mennyeien finom.

A magyaros menü nemvárt sikert hozott. Tudta, hogy a kínaiaknak nagyon idegen és furcsa lesz az ízkombináció, mely az ételsort jellemezte, de éppen ez volt a célja.
Kínai és ázsiai utazgatásaik során egyetlen magyar ételt tartalmaztak a sok csillagos szállodák menükártyái, s ez pedig az „ungarishe gulash” volt. A közeli Phoenix City Hotel séfje - ahol kiköltözésük után két hétig éltek, amíg meg nem találták a lakásukat a közeli szigeten - igencsak meglepődött, amikor az egyik vasárnapi ebéd után elmondta neki, hogy ez az étel, amit ő készít egyáltalán nem hasonlít a valódi magyar gulyásleveshez.
Bár lehet, hogy az apró csészében felszolgált „valami” a szakácsművészet remekének számított, melyben a híg paradicsomlében aprócska hús, krumpli, és zöldségdarabkák úszkáltak.
A kritikai észrevétele után megígérte a séfnek, hogy amint berendezkedtek phoenix islandi otthonukban készít neki egy igazi gulyáslevest.

A szereposztás változott, s most ő volt az, aki kalauzolta a vendégeit a magyar kulináris élvezetek világában, s elmagyarázta nekik, hogy hogyan kell fogyasztani a paradicsomlevest reszelt sajt betéttel, csirkepaprikást nokedlivel és tejfölös fokhagymás, ecetes uborkasalátával, és desszertként a lekváros és kakaós palacsintát.
Az alapanyagok beszerzése nem kevés gondot okozott, ugyanis Kínában a szupermarketben nem kapható tejföl, sőt igazán jó sajt sem, a túróról már nem is beszélve.
Szerencsére a szigeten volt egy aprócska élelmiszerbolt, ahol a kedves kínai tulajdonosnő mindent beszerzett. Francia President márkájú tejfölt, holland sajtot, de a túróról még csak nem is hallottak.

No és az aperitif! Igazi magyar különlegesség volt, amit erre az alkalomra tartogattak! Egy hat puttonyos Tokaji aszú.

Boldog volt, hogy az ebéd a furcsasága ellenére is osztatlan sikert aratott, de a legkedvesebb bókot Xiu unokaöccsétől kapta, aki azt súgta nagynénje fülébe, hogy ő még ilyen finomat életében nem evett.

A napot a tóparton fejezték be. Elkattintottak néhány közös fotót, s látszott, hogy mindegyiküket elvarázsolta a látvány, úgy ahogyan őt mindennap, megunhatatlanul.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 35

Page generated in 0.0383 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz