Ködös téli hajnal volt,
Csak egy utcalámpa nevetett rám.
Minden oly kitartóan hallgatott,
Én nem törtem meg a hallgatást.
Egyedül voltam a múltammal,
Helyet kerestem minden emléknek.
De az idő rakoncátlanul alkotott,
S egy régi nevetés könnycseppé lett.
Halovány már a kép, egyre elmosódottabb,
De még látom, ahogyan valamikor, régen
Itt az eget szemlélve álmodtam,
Gyermekszívvel a csodákat kutattam.
Mostmár megéltem pár csodát,
De a gyermek eltűnt belőlem,
S lassan, ahogy telik az idő,
Az emlékét is elveszítem.