mikor már nem tudtad mi az amit látsz,
mikor már szétfeszített a bizonytalanság,
lehasítottál, hogy szemem tükrében láss,
láthasd végre önmagad, mit is csinálsz?
ki vagy, és az értelem felett, Honnan ered,
mi az egyetlen érdekes mindenek felett,
amiért építeni, s teremteni érdemes,
a mindenen átható elcsépelt szeretet?
mondd mit csinálunk itten, játszunk ezrekkel...
még mindig nem tudjuk, mit kezdjünk ezekkel,
összekarmolt arcainkkal, az üres szemekkel,
a hittelen közönnyel, s a reménytelenséggel?
hiába bocsájtjuk, újra kezdjük, s újra nézd,
reszket kezem arcodon, már rászáradt a vér,
vessünk-e véget ennek, ó nem volt még elég?
elhiggyem-e, hogy úgysem lehet boldog a vég?