Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Éji kaland

, 66 olvasás, Tiberius , 3 hozzászólás

Boldogság

Alszik a táj, néma csendben,
Még a zöld lomb se rezzen.
Régi fák, terebélyes lombok,
Hold bevilágít imitt, amott...

Megvilágította azt a padot,
Hol kedvesem ölemben sóhajtozott.
Felháborodva néztem az égre,
Ha lenne egy kis megértése,
Minket a fénytől megkímélve!

A vén Hold erre nagyot morgott,
Sötét felhőkkel betakaródzott.
Köszönetet mondtunk ketten,
Én és a megriadt, édes szerelmem.

Nem vettük észre az idő múlását,
Láttuk, már hamarosan pirkadott.
Fényes harmat csillogott a gazon,
Az volt a legszebb éji kalandom!



Ágoston Tibor

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Boldogság
· Kategória: Vers
· Írta: Tiberius
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16
Összes: 24
Jelenlévők:
 · Dilovag


Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz