nyelved igére tapadt ajkam
elmém téped cafatokra
míg átömlök agyadon
részeid pírjában ég az
egész
alant gyolcs dallamai születnek az éjnek
szoknyád alatt bújt
két félhodad lágykezű vizeiben
pajzán szembogarak eveznek
és ismét földem felé tárulkozik eged
adomára nyílnak az elemek
- egykori birodalmunk
már nem értünk szól
csupán ítél
néma tiltakozásul a fajtiszta
amíg
balkáni gerléket heréltek
amíg
bizánc föltött
vérnök
amíg
titánra feszül a szuperszonikus csönd